mszp.hu | Belföld | Európai Unió
2019. május 25. 12:19

Tóth Bertalan: beütjük a szeget a NER koporsójába!

Akik Orbán rendszerének lebontását akarják, és ezért tenni is akarnak, az MSZP-Párbeszéd közös listájára szavazzanak vasárnap - hangsúlyozta Tóth Bertalan kampányzáró sajtótájékoztatóján. Jávor Benedek az előzetes becslések alapján arra hívta fel a figyelmet, a szocialista-zöld erők győzelmét hozhatja az EP-választás, ők fogják meghatározni Európa jövőjét.
Több mint 10 ezer aktivista kampányolt az MSZP-Párbeszéd szövetsége mellett az elmúlt időszakban. Közel ötszáz rendezvényen vettek részt országosan ismert politikusaik. A kampánybusz 7 ezer kilométert megtéve 220 helyszínre jutott el és hirdette a szociális és környezetbarát Európáról szóló gondolataikat, 5200 választóköri delegáltjuk fogja ellenőrzi a választás tisztaságát - összegezte az EP-választási kampány során eddig elért eredményeiket Tóth Bertalan az MSZP-Párbeszéd EP-kampányzáró sajtótájékoztatóján.
 
 
Kiemelte, az utolsó pillanatokat is kihasználják, szombaton 150 helyszínen lesznek jelen, még vasárnap is igyekeznek meggyőzni az embereket, vegyenek részt minél többen a választáson, és támogassák a Párbeszéddel létrehozott piros-zöld szövetséget. Az MSZP elnöke azt is kihangsúlyozta, új balodali politikát építenek, a zöldekkel való szövetség nem csak a választásokig szól. Meghirdették a Szociális Európát, amely Magyarországra is vonatkozó követeléseket is tartalmaz. Ilyen az európai minimálbér, minimálnyugdíj, minimális családi pótlék bevezetése, a szociális bérlakás építési program, amellyel csökkenthető vagy meg megszüntethető a lakhatási válság. Szanyi Tibor EP-képviselő járta végig az országot ezzel a programmal, Szakács László pedig a devizahitelesek problémájának megoldására vonatkozó követeléseiket ismertette. Ujhelyi István kampányfőnökként is több ezer kilométert tett meg, több száz helyszínen járt, többek között az európai ösztöndíjprogramot hirdetve, amely a szociális hátrányos helyzetű fiatalokat támogatja a tudás megszerzésében - sorolta Tóth Bertalan.
 
 
Az MSZP pártelnöke kitért arra is, a szövetséget azért is hozták létre a Párbeszéddel, hogy közösen küzdjenek a szélsőjobboldallal szemben, amely Magyarországon és Európában is komoly veszélyt jelent. Az osztrák alkancellár lebukásával kiderült, a szélsőjobboldali politikusokat semmi már nem érdekli csak a hatalom és a pénz, és olyan rendszert akarnak, amit Orbán Viktor kiépített. Ez ellen küzdenek - húzta alá Tóth Bertalan - ezért arra kérte a választókat, akik tenni akarnak azért, hogy beüssék a szeget a nemzeti együttműködés rendszerének koporsójába, jöjjenek el vasárnap és szavazznak az MSZP-Párbeszéd szövetség listájára. Azért is van erre szükség, hogy Ujhelyi István és Szanyi Tibor a szocialisták, Jávor Benedek pedig az európai zöldek frakciójában küzdhessen a szociális és környezetbarát Európáért. Hangsúlyozta, szövetségük nyitott, nagyon szeretné, ha az ellenzéki oldalon minél szélesebb körű együttműködés alakulna ki, hogy lebonthassák Orbán rendszerét.
 
 
 
Jávor Benedek a vasárnapi választás tétjéről kijelentette: el fog dőlni, hogy az Európa egységét szétverő, szélsőjobboldali, populista, a nemzetállamok konfliktusait visszahozó vagy az Európa előtt álló problémákra közös megoldásokat kereső erők győznek. A Párbeszéd EP-képviselője hitet tett amellett, hogy Európát erősebbé kell tenni. Közösen kell tenni a Göteborgban elfogadott szociális pillér megvalósítása érdekében, a klímaváltozás ellen is lépésekre van szükség, amire mindössze tíz év marad, ebből öt a következő európai parlamenti ciklus idejére esik. Olyan politikusokra van szükség, akik elkötelezettek ezekben az ügyekben, képesek hatékonyan cselekedni - fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, a választások csütörtökön elkezdődtek, és bár a hivatalos eredmények csak vasárnap lesznek ismertek, idézte az előzetes exitpoll méréseket. Ezek azt mutatják, valami nagyon más fog történni, mint amire sokan számítottak: nem a konfliktusokat kereső szélsőjobboldal, hanem a baloldal és zöldek törnek előre. “Ők fogják meghatározni Európa jövőjét, arra fog mozdulni, amerre a baloldali-zöld szövetség viszi”. Magyarországon az a kérdés, képes-e részt venni Európa ilyen irányú változásában, lesz-e elég képviselő, akik az ország érdekeit az Európát megújító kérdésekben képviselni fogják vagy Magyarország teljesen Európa perifériájára szorul annak miniszterelnökével és kormánypártjával együtt. Akik azt szeretnék, hogy Magyarország Európa aktív, konstruktív tagja legyen, szavazzanak a baloldali-zöld koalícióra, amely várhatóan a választások nyertese lesz: az MSZP-Párbeszéd közös listájára - közölte Jávor Benedek.

Korózs Lajos: pör lesz!

2019-08-21 15:09

Kapcsolódó párttagok