mszp.hu | Belföld | Európai Unió
2019. május 10. 07:31

Tóth Bertalan: Európa békéjét nekünk kell fenntartani

Tóth Bertalan: Európa békéjét nekünk kell fenntartani
Európa Napján fáklyás felvonulást tartott a fővárosban az MSZP-Párbeszéd szövetség. Tóth Bertalan azt hangsúlyozta, az európai béke akkor tartható fenn, ha a közös megoldásokat keresik, és együtt teremtik meg az emberek anyagi és fizikai biztonságát. Megígérte, mindent meg fognak tenni azért, hogy ne az Európa-ellenes szélsőséges, nacionalista erők határozzák meg Európa jövőjét.
Tóth Bertalan 1950. május 9-e felidézésével kezdte ünnepi beszédét, amikor Robert Schuman meghirdette azt a tervet, amely alapján ma ünnepeljük az Európai Unió születésnapját. Az a terv elsősorban a gazdasági együttműködésről szólt - jegyezte meg az MSZP elnöke - de már  akkor az volt a cél, hogy a II. Világháborút követően Európában béke legyen - és ezt a célt sikerült elérni.
 
 
 
Tóth Bertalan a jeles napot a 69 évvel későbbi Európa Nappal állította párhuzamba: csütörtökön Nagyszebenben Európa vezetői arról tárgyaltak, milyen jövőt gondolnak, képzelnek el Európa számára. A találkozóról szóló nyilatkozatok nagy része arról szólt, hogy Európában a béke fenntartásának záloga a mélyebb együttműködés, az EU-nak - a gazdasági érdekeken felül - az emberekről kell szólnia.
 
 
 
“Az európai közösségben a béke akkor tartható fenn, ha a partnerek tárgyalnak egymással, és ha együtt biztosítják az Európában élő emberek anyagi és fizikai biztonságát” - állapította meg az MSZP elnöke. Hozzátette, ez nem vonatkozik mindenkire, vannak, akik nem az együttműködést szorgalmazzák. Ők újra a nemzetállamok elsőbbségét hirdetik: a közös megoldások keresése helyett a problémák fenntartásában érdekeltek, hogy saját hazai hatalmi érdekeiket szolgálják. Tóth Bertalan világossá tette, a miniszterelnökre utalt, aki olyan erőkkel keresi a szövetséget, akik nem olyan Európában gondolkodnak, mint az európai polgárok és politikusok többsége.
 
 
 
Az MSZP elnöke az európai parlamenti választások tétjéről is beszélt. Úgy fogalmazott, arról fogunk dönteni, Európa az együttműködésről, a benne élő polgárok biztos megélhetéséről szól, vagy arról, hogy a nemzetállamok magukhoz ragadják kezdeményezést, hogy saját országukban hatalmukat bebiztosítsák, Magyarországon pedig az uniós támogatásokat ellopják. Az is a május 26-i választás tétje, hogy Magyarország az állandó bajkeverő szerepében marad, kisodródva az “európai fő irányvonalból”, vagy lesznek olyan képviselők az Európai Parlamentben, akik a másik utat választják: az együttműködést, az emberek biztos megélhetésének előteremtését.
 
 
 
Az MSZP azért hozta létre az új baloldali szövetségét a Párbeszéddel, hogy azok az erők legyenek többségben az Európai Parlamentben, akik a Szociális Európát képviselve arról beszélnek, meg kell teremteni az európai minimálbért, minimális nyugdíjat és családi pótlékot. Azért fogtak össze, hogy a jövő Európája ne a multikról, hanem a benne élő emberekről szóljon. Azért fognak küzdeni - tette ígéretet -, hogy a miniszterelnök által aktívan szervezett szélsőjobboldali, nacionalista, populista erők ne kerüljenek abba a helyzetbe, hogy meghatározzák Európa jövőjét.
 
 
 
Visszakötve nyitógondolatához hangsúlyozta, Robert Schuman sem olyan jövőt álmodott meg, amelyek felé ezek a szélsőséges erők vinnék az európai közösséget. Az MSZP elnöke tiszteletét fejezte ki elődeinek, akik megteremtették ezt a közösséget, hogy béke legyen Európában, de - tette hozzá-: “most rajtunk a sor, mert ezt a békét fenn kell tartani!”
 

Kapcsolódó párttagok