Az egyik probléma, hogy nincs tájékoztatás arról, hogy ezek a családok immár jogosultak a kedvezményre; a másik, hogy aki most benyújtja igényét, csak a következő hónaptól tudja igénybe venni a kedvezményt – mondta Tóth Bertalan.
„Eltelt a fűtési szezonnak a fele, és ebben az időszakban ők nagyon sok pénzt fizettek ki az átlagfogyasztás feletti fogyasztásuk után. (...) Egyszerűen érthetetlen számunkra, hogy miért nem lehet (...) a jegyzőket (...) arra kérni, hogy az ilyen okból elutasított családokat értesítsék arról, hogy újra benyújthatják a kérelmet, és például visszamenőleg, legalább a fűtési szezon kezdetéig tudják érvényesíteni ezt a kedvezményt” – mondta Tóth.
Elmondta: amikor nyáron a rezsicsökkentés korábbi formája megszűnt és a kormány rendelettel mondta ki, hogy átlagfogyasztásig van kedvezmény, de afölött nincs, az MSZP RezsiSTOP programjai során nagyon sok család megkereste a pártot azzal, hogy „mi van azokkal az ingatlanokkal, ahol több generáció él, de csak egy gázórájuk van”, hiszen ők nyilván meg fogják haladni az átlagfogyasztást, és nem vonatkozik rájuk a kedvezmény.
Az MSZP ígérete szerint továbbította a lakossági észrevételeket, és ebben az időszakban nagyon sok kérdést tett fel az illetékes minisztériumnak; erre szeptemberben született egy rendelet, amely látszólag rendezte a problémát. Ebben megjelent, hogy önálló rendeltetési egységenként jár a kedvezmény, ezt pedig a helyi jegyzők mérik föl, és határozatuk alapján a szolgáltatók a következő hónaptól kezdve érvényesítik a kedvezményt – ismertette.
„Ezer és ezer kérelem érkezett a jegyzőkhöz, de időközben megjelent egy írás a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség honlapján a Gyakori kérdések és válaszok rovatban. Tehát nem rendelet, nem értesítés, nem tájékoztatás” – mutatott rá a frakcióvezető -, hanem egy válasz a GYIK rovatban, mely szerint az önálló rendeltetési egységeknek ajtóval kell rendelkezniük, tehát a közös közlekedővel elzárt területnek kell lenniük.
A jegyzők ennek nyomán elkezdték visszautasítani azokat a kérelmeket, ahol volt ugyan önálló rendeltetési egység, de nem volt ajtó. Csak Tatán 360 kérelemből 50-et utasítottak el úgy, hogy a helyszíni szemlén még helyt adtak a kérelemnek, de a GYIK-választ olvasva mégis elutasították – folytatta.
Ennek alapján országosan több ezer többgenerációs családot érinthet a probléma – mutatott rá.
Elmondta: december végén az MSZP kérdései nyomán ugyan született egy újabb kormányrendelet, ami ugyan megoldotta a kérdést – „tehát már nem kell ajtó” –, a családokat erről azonban nem értesítették. Ezért Tóth Bertalan és Gurmai Zita frakcióvezető-helyettes, az MSZP Komárom-Esztergom megyei elnöke, írásban megkérdezte a minisztert, hogyan értesülnek a családok, hogy már jogosultak a kedvezményre, „mert az amúgy több tíz-, százmilliárdot kormányzati tájékoztatásra elköltő kormány” semmilyen tájékoztatást nem adott erről; továbbá hogy hogyan érvényesíthetik visszamenőleg a kedvezményt.
Olyan választ kaptunk, hogy tájékozódjunk az MVM honlapján. Ott azonban ezzel kapcsolatban semmilyen konkrétum nem található – mondta el a frakcióvezető.