Észak Online | Belföld, Gazdaság
2012. december 05. 14:01

Tovább csökken a kiskeresetűek bére!

Reálértéken. A minimálbéresek keresete közel 6 százalékkal ért kevesebbet idén, mint tavaly. A jövő évi kilátások is elkeserítők.

Úgy tűnik, akárcsak idén, jövőre is veszít értékéből a kiskeresetűek bére – jelentette ki Gúr Nándor országgyűlési képviselő, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke Miskolcon annak kapcsán, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülésén sem született megállapodás az új minimálbérről és a garantált bérminimumról.

Az MSZP alelnöke, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: 2012-ben a 230 ezer forintos havi átlag alatt keresőknek 5 százalékos reálbércsökkenés jutott osztályrészül. A minimálbéresek és a garantált bérminimumot kapó munkavállalók esetében még rosszabb a helyzet, az ő bérük vásárlóértéke közel 6 százalékkal csökkent. Ahhoz, hogy jövőre legalább ne csökkenjen a keresetük értéke, 5,5 százalékos emelésre lenne szükség. Ám erre, úgy tűnik, esély sincs, hiszen a munkaadók – nyilatkozataik szerint – nem tudják elfogadni még a munkavállalók által javasolt egységes, 5,2 százalékos emelést sem, ők például 2,6 százalékos emelést tudnának bevállalni.

Mindez nem véletlen – hívta fel a figyelmet Gúr Nándor –, hiszen a kormányzati politika arra kényszeríti a munkaadókat, hogy az őket sújtó állami terheket a munkavállalók rovására kompenzálják. Hasonlatos ez a szisztéma a bankadóhoz, illetve az egyéb különadókhoz: az állam elvesz a pénzintézetektől, kereskedőktől, szolgáltatóktól, akik viszont az így keletkező veszteségeiket átterhelik a lakosságra.

Gúr Nándor hangsúlyozta: a lassan már három éve kormányzó Fidesz eddigi „eredménye" a gazdasági recesszió, a termelő munkahelyek számának csökkenése, a növekvő munkanélküliség, a stagnáló foglalkoztatás, a kiskeresetűek reálbérének csökkenése. Elhibázott gazdaságpolitikájuk miatt ma már több mint 4 millióan élnek a létminimum, 1,2 millióan pedig a szegénységi küszöb alatt. Az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, az adójóváírás megszüntetése, a gyermektámogatási rendszer gazdagoknak kedvező átalakítása mind-mind azokat az embereket sújtja, akik tisztességes munkával, de kevés keresettel próbálják meg túlélni Orbánék ámokfutását. Az országgyűlési képviselő emlékeztetett: 2002 és 2010 között 24 százalékkal nőtt a minimálbérek reálértéke, ezzel szemben a 2010 és 2012 közötti orbáni időszakban 8,5 százalékos csökkenést tapasztalhattak a legalacsonyabb piaci keresetért dolgozó emberek.

„De ez a Fideszt egyáltalán nem érdekli. Nem érdekli a kiskeresetűek sorsa sem Orbán Viktort, sem Matolcsy Györgyöt, de még Zsiga Marcellt sem, aki törvénytelenül, duplán felvett költségtérítése és az emlékezetes, 47 ezer forintos mondata után most – a sajtóhírek szerint – 40 milliós új házával és új utcájának azonnali leaszfaltoztatásával teszi ismét próbára a miskolciak igazságérzetét. Ezek az emberek irányítják most az országot, Miskolcot, s fogalmuk sincs arról, hogy ami nekik zsebpénz, az a puszta megélhetésért küzdő családoknak felfoghatatlan összeg" – jelentette ki a szocialista politikus.

Gúr Nándor hangsúlyozta: ha az MSZP 2014-ben ismét kormányzati szerepet kap, első intézkedéseinek egyike lesz, hogy garanciát vállaljon a reálbércsökkenés megállítására, a kiskeresetűek jövedelmének értékállóságára.