mszp.hu | Belföld, Gazdaság | Önkormányzat
2021. február 09. 01:42

Továbbra sem kompenzálja a kormány az önkormányzatokat, másodszor sem jöttek el az előterjesztés tárgyalására

Továbbra sem kompenzálja a kormány az önkormányzatokat, másodszor sem jöttek el az előterjesztés tárgyalására
A vendéglátósok követelése talán hatásos volt, az MSZP sem adja fel.

A kormány már tavaly beígérte az önkormányzatoknak a kompenzációt, de a mai Költségvetési bizottsági ülésen sem voltak még hajlandók ezt becsülettel teljesíteni – erről tartott online sajtótájékoztatót hétfőn a Parlamentből bejelentkezve Szabó Sándor és Varga László, az MSZP szegedi illetve miskolci képviselője.

Szabó Sándor emlékeztetett, a járványhelyzet miatt kialakult gazdasági hanyatlás leginkább a bérből és fizetésből élőket, a szolgáltató szektort és az önkormányzatokat érinti. „A bérből és fizetésből élők közül már közel 300.000 embernek semmiféle jövedelme nincs; a szolgáltató szektor a kormányzati intézkedések miatt nem tudja ellátni a feladatát, és azokat a támogatások, amiket már régóta meg kellett volna, hogy kapjanak, azért kapják meg talán most már, mert a kétségbeesett vendéglátósok az utcára vonultak”.

A szocialista politikus az önkormányzatokról is szólt, akiket a kormányzat mindeközben különböző elvonásokkal sújt. „Ha Európában körül tekintünk, mindenütt azt látjuk, hogy az államok az önkormányzatok segítségére sietnek, hiszen ők vannak az első védvonalban. (…) A magyar kormány számára viszont a cél a független és ellenzéki vezetésű települések, önkormányzatok teljes kivéreztetése, az önkormányzati szektor egyfajta gyámság alá vonása.”

Az MSZP szegedi képviselője hozzátette, számokban kifejezve a gépjárműadó elvonása városának 500 millió forint bevételkiesést jelent ebben az évben, országos szinten azonban a teljes összeg 35 milliárd forint. „Ezekkel és a többi sokmilliárdos elvonással a Fidesz veszélybe sodorja a településen élőket, azok működését és fejlődést, ami nagyon-nagyon súlyos következményekkel jár” – figyelmeztetett.

Varga László rámutatott, Miskolcon is többmilliárdra rúgnak az önkormányzati bevételkiesések, és amíg karácsony előtt a fideszes vezetésű megyei jogú városok kaptak a kötelező önkormányzati feladatok ellátására támogatást, az ellenzéki vezetésű városok nem. „Ez már az alapvető működését lehetetleníti el az önkormányzatoknak. A kormány nem büntetheti az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, hiszen sok millióan élnek ilyen településeken Magyarországon”.

A miskolci képviselő bemutatta az MSZP a kompenzáció megtörténtét célzó előterjesztését is. „Nem véletlen, hogy együtt vagyunk előterjesztői annak a javaslatnak, amelyet ma tárgyalt volna az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága. Ez egy konstruktív javaslat, ami kifejezetten a gépjárműadóra és a tömegközlekedési támogatásra vonatkozik, és arra, hogy a védekezéssel kapcsolatos költségeket térítse meg a kormány az önkormányzatoknak. Itt ugyanis egy elvi tévedésben van a kormány: az önkormányzatok a védekezés frontvonalában dolgoznak, és nemhogy elvonásokra van szükségük, hanem éppen ennek a többletköltségének a megtérítésére. A kormány tehát muníciót von el a frontvonalból, ami egy hatalmas hiba, sőt több mint hiba: bűn”.

Elmondta, a megbeszélésre a kormány képviselői ezúttal sem jöttek el, beszélni se voltak hajlandóak az előterjesztésről, ami az MSZP álláspontja szerint hatalmas felelőtlenség.

„Ismét határozottan követeljük, hogy a kormány fejezze be az önkormányzatoktól való további elvonásokat, adja oda a működéshez szükséges forrásokat, és térítse meg a védekezéssel kapcsolatos költségeket” – szólította fel a kormányt végezetül Varga László.