A Magyarországot az IMF-hitel ügyében Egyiptomhoz, Fehéroroszországhoz és Malihoz hasonlítgató Fidesz-alelnök és kormányszóvivő a tények elferdítésével súlyos károkat okoznak.
1. Hazánknak továbbra sincs hivatalosan benyújtott és elbírálható hitelkérelme az IMF-nél.
2. Hazánkra, mint európai országra és az Európai Unió teljes jogú tagjára egy sor olyan demokratikus és jogállami kötelezettség hárul, amelyeket a belépéskor teljesített. Az említett országokra ezek nem vonatkoznak, így e tekintetben össze sem hasonlíthatók Magyarországgal.
3. Hazánkkal ellentétben Egyiptom szabályos hitelkérelemmel fordult a Valutaalaphoz, amely lehetőséget adott az elbírálásra, mellesleg (hazánkkal ellentétben) jelenleg épülő és nem leépülő demokráciának számít.
Orbán Viktornak ideje észrevenni: az elmúlt húsz évben véghezvitt demokratikus társadalmi és gazdasági átalakulás, valamint az ennek nyomán létrejött NATO- és EU-tagságunk miatt hazánkat szigorúbb normák szerint ítélik meg a demokratikus világban, mint Egyiptomot, Malit vagy Fehéroroszországot.
A Fidesz alelnöke és a kormányszóvivő által a kormány nevében adott nyilatkozatok csak tovább rontják Magyarország megítélését, a magyar gazdaság amúgy is borús kilátásait.
Józsa István,
frakcióvezető-helyettes
2012. április 19. 12:23
Tragikus politika, tragikus nyilatkozatok
Tragikusan káros, hogy amíg a gazdaságpolitikáért felelős kormánytagok és maga a kormányfő kivont karddal készülnek az EU/IMF-el való kiegyezésre, addig a Fidesz-alelnök és a kabinet szóvivője maguk értékeli le országunkat.