2011. március 09. 10:44

Túl sok ötlet, kevés konkrétum

Továbbra sem lehet tudni, hogy pontosan ki és milyen terveket készít elő Budapest egészségügyi rendszerének átalakítására. Nincsenek ismert tervek, nincsenek bejelentett célok, csak ötletek és kiszivárgó javaslatok.

Tegnapi is egy újabb ötletet olvashatunk a sajtóban. Abban éppen úgy áll, hogy a Semmelweis Egyetem kórházához kapcsolnának hozzá két további fővárosi kórházat. Jellemző a Fidesz koncepcióinak előkészítettségére, hogy ezt az elképzelést még soha nem hallhattuk, pedig a vita már több, mint három hónapja zajlik, valamilyen miniszteri dolgozószobában.

Egy biztos csak: a pénzkivonás. Miközben már elfogadták a kevesebb forrást tartalmazó állami és fővárosi költségvetéseket, így tudható, hogy a fővárosban radikálisan kevesebb pénz jut 2011-ben egészségügyre, aközben a rendszer átalakításán tovább folyik az ötletelés.

Elég az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokból és elég a mellébeszélésből!

Az MSZP Fővárosi Frakciója 2011. március 19-ére Budapesti Egészségügyi Kerekasztalt kezdeményezünk. Jöjjön el minden érintett, minden érdekelt városvezető, minden felelős politikus, aki az elmúlt hónapokban bármilyen ötlettel hozzájárult a vitához, és tegyük az asztalra, ki milyen egészségügyi rendszert szeretne Budapesten. A Budapesti Egészségügyi Kerekasztal témája legyen a fővárosi egészségügyi intézményhálózat jövője, a betegellátás javítása a fővárosban és környékén, valamint a kormány és a városvezetés valódi tervei és a rendelkezésre álló források.

Várjuk az érintetteket!

a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciója