A fővárosi költségvetéshez nem havonta, hanem évente kétszer érkeznek a bevételek, ez mára ez egyetlen bevételi forrás maradt, hiszen minden mást kisajátított a kormány. „Egy szem bevételünk van, az iparűzési-adó. Nem havonta érkezik, nem naponta érkezik, egy évben kétszer érkezik, egyszer tavasszal, egyszer ősszel” – részletezte Tüttő Kata. Normál időszakban ez a mindennapi működést finanszírozza, azonban a kormány ebből annyira sokat elvisz, hogy a most befolyó 30 milliárd forintból kellene a budapesti városvezetésnek jövő májusig működtetni Budapestet.
A főváros korábban nagyjából 12 milliárd forintnyi szolidaritási adót vitatott, melyet a kormány inkasszózott. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a magyar kormány Budapest helyett vett fel hitelt, melyre a fővárosnak kell fizetni a kamatot
Az MSZP alelnöke korábban beperelte a Magyar Energetika és Közműszabályozási Hivatalt, melyet elsőfokon meg is nyert. Ennek során olyan adatokat igényelt, melyből kiderül, mennyit kellene a gyógyszergyáraknak, autómosóknak és az erőműveknek fizetni a vízért. Hiszen a kormány 10 évvel ezelőtt „földhöz szögezte” azt a vízdíjat is, amit a cégeknek kell fizetni. A lakossági vízdíj rögzítése egyértelműen támogatható, azonban a cégek számára minden közszolgáltatónak kötelező gyakorlatilag féláron adni a vizet. Ezek sok esetben nagy profitot termelő, magas vízfelhasználású vállalatok.
A magyar kormány 10 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy az energiaügyi hivatalnak minden évben felül kell vizsgálni a vízdíjakat, ezt azonban nem tartotta be a kormány, így gyakorlatilag a saját törvényüket szegik meg egy évtizede. Tüttő Kata elmondta, csupán annyit kér, hogy a kormány tartsa be a saját törvényeit, ne közpénzből a közszolgáltatások rovására támogassák a cégeket.
A víz 10 éve változatlan történő szolgáltatását pedig a hálózatfenntartás, a vízvezetékek szenvedik el. Ennek köszönhetően folyamatosan lyukadnak ki a csövek, a kitermelt víz ¼-e elfolyik.
A 2024-es választások Magyarország jövőjéről szólnak, arról, hogy a következő generáció milyen körülmények között fog felnőni. Az Európai Unióra pedig mintegy védőpajzsra kell tekinteni, mely megóvhatja a tagországokat az őket fenyegető veszélyektől. Ez jelentheti a multinacionális cégeket, az adóelkerülést, a migrációt vagy a klímaváltozást is. A jövő évi választásoknak pedig az a tétje, hogy Magyarország vagy ezen védőpajzs alatt marad vagy egyedül marad. Emellett az önkormányzati választásoknak is hatalmas tétje van, hiszen a városok fejlődése és szabadsága is azon múlik milyen eredményt ér el az ellenzék.