mszp.hu | Belföld
2019. november 12. 05:59

Tüttő: tárgyalni kell a főváros és a kormány viszonyáról

Tüttő: tárgyalni kell a főváros és a kormány viszonyáról
Mindenképp tárgyalni kell a főváros és a kormány viszonyáról – mondta Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, az MSZP elnökségi tagja az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.
Folynak is tárgyalások például a beruházásokról vagy a zöldfelületek növeléséről, de a tömegközlekedésnek is a pakett részének kellene lennie, mert „gyakorlatilag a kormány ma érdemben nem veszi ki a részét a budapesti közösségi közlekedés finanszírozásából” – mondta.
 
Elvileg a fővárosi tömegközlekedést egyharmad részben a közlekedők, egyharmad részben a főváros és egyharmad részben a kormány finanszírozná.
 
„Ebből a közlekedők megteszik a maguk hozzájárulását, a főváros megtesz ennél sokkal többet, a kormány pedig igyekszik ennél sokkal kevesebbet” – mondta Tüttő, és hozzátette: ha a kormány „tisztességesebben, arányosabban” részt venne a BKV finanszírozásában, akkor a Fővárosi Önkormányzatnak nem kellene az iparűzési adóbevétele kétharmadát a közösségi közlekedés finanszírozására költeni.
 
De tárgyalni kell azért is, mert a magyar kormány az Európai Unió tagjaként „elég sok célkitűzést” vállalt például a hulladékgazdálkodás területén, ezek pedig nem tudnak teljesülni, ha a nagyvárosok nem partnerei a kormánynak, illetve ha a kormány nem partnere a nagyvárosoknak.
 
„A főváros annyit kér, hogy ne vonjon el annyit az itt keletkezett adóbevételekről, mint most” – húzta alá.
 
A feladatköréről azt mondta: hasonlít arra a szerepre, amit a családban tölt be egy édesanya, „olyan feladatok, amikért nem hálás senki, de ha hiányoznak, akkor nagyon feltűnő”. A hulladékkezelést, a tiszta ivóvizet, a szennyvízkezelést és a tisztaságot említette. Mint mondta, nem vállalatok fölött diszponál, hanem feladatai vannak.
 
Elmondta: első munkanapját a pusztazámori hulladéklerakónál kezdte, ahová a főváros nem válogatott szemetének jó részét szállítják. A későbbiekben is igyekszik majd széles körben bemutatni, mi történik a hulladékkal, milyen problémák és lehetőségek vannak.
 
„Nagyon sok helyen, sokszor próbáljuk cáfolni” például azt a „városi legendát”, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékot végül összeöntik – mondta.
 
„El kellene jussunk oda, hogy a hulladékot nem lerakjuk, mint ma, nem elégetjük egy hulladékégetőben, hanem hogy a budapestiek szét tudják válogatni, és amit lehet, újra tudjunk hasznosítani” – tette hozzá.

Kapcsolódó párttagok