2012. május 04. 11:59

Új MSZP, új romapolitika!

A Magyar Szocialista Párt Roma Tagozata jelentős átszervezés és személyi változások után 12 megyében, a főváros 13 kerületében, valamint az ország 65 településén megkezdte működését.

Az újjáalakult Roma Tagozat az a hiteles politikai erő kíván lenni, amely egyrészt partneri viszonyra tör minden kormányváltó szándékkal felvértezett ellenzéki párttal, civil szervezettel és magánszeméllyel, másrészt deklarált célja a Fidesz-KDNP szegényellenes politikájának a megállítása, a Fidesz-Jobbik koalíció megakadályozása.

A Roma Tagozat a társadalmi béke megteremtésében érdekelt. Egyúttal azonban büszkén vállalja a baloldali értékrend markáns képviseletét is, mert hiszi, hogy az egyre gyengülő demokratikus és szociális intézményrendszer politikai védelmét, az emberek erkölcsi és anyagi biztonságának előteremtését csak egy hiteles progresszív társadalom- és gazdaságpolitika szavatolhatja.

A Roma Tagozat alternatívát nyújt a jelenlegi, egyre durvuló közhangulatban a roma- és szegénykérdésben kidolgozás alatt lévő programjával. Ennek első, az ombudsman által is kifogásolt, és az Alkotmánybíróság elé terjesztett kisebbségi törvény reformjával kapcsolatos elemét a napokban társadalmi vitára bocsátotta.

A Roma Tagozat úgy látja, a többségi társadalom mára inkább egészben, mint részben átvette a romáktól a szegénység és a nyomor keresztjét. Az elmúlt két évben romaügyben tehetetlennek bizonyult Balog Zoltán az úgynevezett ”humán” csúcstárca élén az eddigi tapasztalatok alapján csak rontani fog. A magyarországi szegények még nagyobb elvonásokra, megalázásra és egyházi kiszolgáltatottságra számíthatnak.

a Magyar Szocialista Párt Roma Tagozata