mszp.hu | Belföld
2020. március 05. 19:16

Új utakon! – növelné az önkormányzatok mozgásterét az MSZP

Új utakon! – növelné az önkormányzatok mozgásterét az MSZP
„Új utakon!” címmel indít kampányt, a március 14-i kongresszuson pedig bemutatja stratégiáját és együttműködésre hívja köztársaságpárti szövetségeseit az MSZP – jelentette be Molnár Zsolt, az MSZP párigazgatója csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Molnár Zsolt az egészségügyi válság kapcsán elmondta, hogy a Magyar Szocialista Párt készen áll arra, hogy mozgósítsa hálózatát. Ha kell, közvetlenül fognak segíteni nyugdíjasoknak és mindenkinek, aki rászorul, nehéz helyzetbe kerül, hiszen az MSZP az a párt, amelyik az emberekért, az összefogásért, a szolidaritásért dolgozik.

Az ellenzéki oldal erőviszonyairól kérdésre elmondta, „Az MSZP állja a sarat. Éppen most volt egy nehéz körzetben fölényes győzelmünk a XIII. kerületben is, de ha azt nézzük, hogy 2022-ben mi a fontos, akkor meggyőződésünk, hogy a haza, a nemzet és a köztársaság sorsa a legfontosabb. A Magyar Szocialista Párt, amely most a teljes népesség körében 6.2%-on áll, lesz még az ellenzék vezető ereje, de ez most másodlagos kérdés” – tette hozzá.

Kifejtette, az „Új utakon!” kezdeményezés azt jelenti, hogy a Magyar Szocialista Párt egy törvényjavaslatot nyújtott be a hétfői napon arról, hogy a mindenkori üzemanyag jövedéki adójának egyharmada a településekhez kerüljön visszaosztásra. A kampány kapcsán bejelentette, az MSZP megkezdi a 2022-ig tartó választási szövetség összekovácsolását.

„A mai napon levélben kerestem meg a DK elnökét, frakcióvezetőjét. Bízunk benne, hogy a szövetséges pártok mellénk állnak, támogatják a törvényjavaslatunkat, tegyünk közösen érte, hiszen 250 milliárd forintról beszélünk, amiből az önkormányzatok fejleszthetnének” – ismertette az önkormányzatok mozgásterének növeléséért, fejlesztési lehetőségeiért indított kezdeményezést.

Molnár Zsolt kiemelte, március 14-én a Magyar Szocialista Párt ismertetni fogja 2022-ig tartó stratégiáját és ezzel elindítja felhívását a szövetségkötésre. „A Magyar Szocialista Párt készül egy olyan stratégiai programmal, amit a jövő szombati kongresszus fog elfogadni. Ez rengeteg újdonságot és új irányt fog bemutatni.

” Hangsúlyozta, a program alkalmas arra, hogy a 2022-es kormányprogram nem egyetlen, de meghatározó gondolatát képviselje. Megjegyezte továbbá, hogy ez egy olyan kompromisszumos anyag lesz, „amely a többi párt számára is mozgásteret ad, hiszen 2022-ben koalíciós kormányzásra készülünk”.

Molnár elmondta, az MSZP mind ehhez már egy konkrét menetrend-javaslattal is rendelkezik. „Ahogy az önkormányzati választással kapcsolatban is volt egy menetrendünk – és hála a Jóistennek, a választóknak és a pártok bölcsességének, ez megvalósult –, most is van egy ilyen, és most is hasonló. Egy listában gondolkodunk, közös miniszterelnök-jelöltben és természetesen, közös programban.

Ennek a menetrendjében közös döntéshozatalra van szükség, ez a legfontosabb, és ebből kiemelném a miniszterelnök-jelölti előválasztást, amit 2021 első félévében tervezünk. A kormányzóképességet a győztes jelölt mutatja be; Budapesten ez Karácsony Gergellyel sikerült, jól is kormányozza a fővárosunkat. Hiszünk benne, hogy sikerül ez jövő tavasszal is, ehhez igazíthatjuk majd a részletkérdéseket, és így 2022-ben kormányváltás lesz!” – jelentette be Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója.

Tisztul a Mátrai köd...

2020-07-10 14:19

Kapcsolódó párttagok