mszp.hu | Belföld | fideszes kirekesztés
2018. október 07. 22:22

Újabb százezreket rekesztett ki a Fidesz a magyar nemzetből

Nem ismerek annál gusztustalanabb politikai kétszínűséget, mint amelyet a Fidesz mutat és amelyben minden nap csak egyre mélyebbre süllyed. Mérhetetlenül undorító, ahogyan önmagukat hamis módon nemzetinek vallják, miközben saját nemzettársaik ellen uszítanak. Hogyan is képesek a magyarság nemzeti egységéről papolni, miközben bárkit képesek kirekeszteni közös nemzetünkből? Volt már a történelemben példa hasonlóan álnemzeti, erőszakos politikai erőre; egyik sem hozott sem békét, sem fejlődést.
A Fidesz nem először beszél a második világháborús fajvédelem szlogenjeihez hasonló keretben, nem először vállalják fel, hogy nem akarnak „tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között”. Orbán Viktor miniszterelnök viszont a minap olyasmire vetemedett, amelyre magyar kormányfő korábban soha: sok százezer magyar embert rekesztett ki saját nemzetéből. A felújított Budai Vigadó átadásán elhangzott beszédében egész pontosan azt mondta, "az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz". Ezzel többek között kitagadott a magyarság hősei közül például kilenc aradi vértanút; akikre épp tegnap emlékezett az egész ország. Knezić Károly, Damjanich János, Aulich Lajos, Lähner György, Pöltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Lázár Vilmos – ők azok a német, osztrák, örmény, szerb, horvát származású honvédtisztek, akiket 1849. október 6-án az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt kivégeztek. És ők azok, akik Orbán Viktor szerint nem részei a magyarságért küzdő hazafiaknak. 
 
Ahogyan a Fidesz felfogása szerint nem magyar ember sok százezer fiatal sem, akik – legtöbb esetben épp az orbáni politika posványa miatt – külföldre mentek és akiknek a gyermekei, unokái sajnálatos módon nagy valószínűség szerint sok esetben nem is Magyarországon fognak felnőni és saját családot alapítani. A Fidesz kormányzása óta több mint 80ezer gyermek született külföldön magyar szülőtől, vagyis ennyi külföldön született gyermek magyar anyakönyvezését kérték. Havonta tehát átlagosan ezer magyar gyermek születik az országhatáron kívül, vagyis minden hatodik magyar gyermek külföldön látja meg a napvilágot. Róluk miért mond le a magyar kormányfő? Miért rekeszti ki az itthon maradt skype-nagyszülőket is a magyar nemzetből? Hogyan vetemedhet arra egy magát nemzetinek mondó döntéshozó, hogy nem építi nemzetét, hanem tömegeket tagad ki belőle? Mi ez, ha nem gyomorforgató kétszínűség? Az, hogy a Fidesz meglopja saját országát és a magyar embereknek járó forrásokból urizál, több mint felháborító. Az, hogy a Fidesz vezetői megmérgezik a magyar nemzetet, olyan történelmi bűn, ami miatt bizonyosan a pokolra jutnak. Feltéve, hogy legalább a kereszténységük valódi. 
 
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáztizenkettedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
 
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő 
az MSZP EP-választási kampányfőnöke 
2018. október 7.