Azoknak, akik nem emlékeznek rá, megismételjük a Fidesz korábbi és friss álláspontját : „…amint a kormány benyújtja a javaslatát a gázolajat terhelő jövedéki adó emelésére, a Fidesz módosító indítvánnyal fog élni, amelyben kezdeményezni fogják a gázolaj jövedéki adójának a jelenlegi szinten való tartását."( Szijjártó Péter, 2009. március 12.) Mindezt megerősítette a nyáron a miniszterelnök magyar hangja, tehát nem elhamarkodott véleményről van szó. Ezzel szemben a Fidesz-kormány egy huncut garassal sem csökkentette az üzemanyagok jövedéki adóját.
Sőt, olyannyira hazudnak, hogy nemcsak nem csökkentik a jövedéki adót, hanem Matolcsy György áfaemelésről szóló bejelentése miatt a benzin és a gázolaj ára egy lépésben literenként további hat forintot fog emelkedni januártól. Mivel a gázolajnál novembertől a jövedéki adó mértéke is emelkedik, ott így már összességében 22 forintos lehet majd literenként az áremelkedés.
Már csak az a kérdés, hogy a teljes Fidesz azonosult-e Orbán Viktor kijelentésével, miszerint a szavai nem érnek semmit, vagy csak szimplán gyávák, és nem tudnak legalább annyira férfiként viselkedni, hogy betartsák a szavukat.
Javasoljuk a magyar adófizető polgároknak, hogy tankolást követően látogassák meg fideszes képviselőiket, és vonják felelősségre őket a választásokkor tett ígéreteik miatt.
Török Zsolt,
szóvivő
2011. szeptember 28. 13:48
Újabb történelmi csúcson a gázolaj ára, a Fidesz sunnyog
Idén eddig 35 forinttal nőtt a benzin, és 32 forinttal a gázolaj ára, sőt, az elmúlt két hét alatt a gázolaj 11 forinttal emelkedett, és újabb 13 forinttal kell többet fizetni majd a kormány adóemelése miatt. A Kósa-Szijjártó és Orbán-Matolcsy párosok felelőtlen kijelentésének eredményeként elszállt forint ennek az egyik legfőbb indoka. Azonban a drasztikus üzemanyagár-emelés még mindig nem verte ki a biztosítékot a Fidesznél, és nem hogy csökkentették volna ellenzékben éveken át hangoztatott ígéretüknek megfelelően a jövedéki adót, még növelni is fogják. Persze ezt lapítva, csendben akarják keresztül vinni.