Népszava
2012. június 25. 08:12

Újból másfél milliárdos beruházás a Közgépnek

Újabb megbízást "nyert el" a Közgép: konzorciumtársaival hulladékkezelőt építhet Jánossomorján.

A Simicska Lajos tulajdonában lévő Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 1,46 milliárd forintért építheti meg a hulladékválogató- és kezelőművet, mely a Mosonmagyaróvári nagytérségi települési szilárd-hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése című projekt keretében uniós és magyar támogatással valósul meg.

A Közgép különböző konzorciumok tagjaként részt vesz többek között a szabolcsi és borsodi bezárt hulladéklerakók helyreállításában 1,71 milliárd forintért, Heves megyében és térségében nettó 3,77 milliárdért, Dél-Balaton és Sió Völgye térségében 2,6 milliárdért, Kaposvár és térségében 1,44 milliárdért, valamint kivitelezője a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási programnak is (három közbeszerzés eredményeképpen), 14,55 milliárd forintért.

Az Európai Unió Csalás elleni hivatala (OLAF) már a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) is vizsgálja a Közgép által, uniós támogatásból megvalósított közbeszerzéseket. Az NFÜ-től legalábbis az M0-s autóút M6-os és 51-es főút közti szakaszának szélesítésére és a Szajol-Püspökladány-vasútvonal átépítésére kiírt közbeszerzési eljárások dokumentumait várják - értesült a Népszabadság.

A két beruházás mindegyikében érdekelt volt Simicska cége, és az a gyanú, mindkettő indokolatlanul drágán készült el. A Szajol-Püspökladány vasútvonal felújítása a lap információi szerint talán azzal keltette fel a csalás elleni hivatal figyelmét, hogy költségkeretét a kormány közvetlenül az eredményhirdetése előtt emelte meg húsz százalékkal. A mintegy 70 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére így az eredetileg betervezett 137,4 milliárd forintnál 24,3 milliárddal több, 161,7 milliárd forint jutott.

NÉPSZAVA-információ /

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=563389