mszp.hu | Belföld, Külföld
2020. október 13. 19:32

Ujhelyi: állami tisztviselők egészségügyi védelmére kért hitelt Brüsszeltől a kormány?

Ujhelyi: állami tisztviselők egészségügyi védelmére kért hitelt Brüsszeltől a kormány?
Tizenöt pontos kérelmet nyújtott be az Orbán-kormány az Európai Bizottsághoz a munkahelyvédelem érdekében létrehozott brüsszeli hitelprogram kapcsán – ez derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket Ujhelyi István szocialista EP-képviselő ismertetett vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP európai politikusa emlékeztetett: már a koronavírus-járvány kezdetekor felhívta a kormány figyelmét arra, hogy számtalan konkrét uniós program és támogatás nyílt meg az egészségügyi- és a gazdaságvédelmi intézkedések támogatására, ezeket azonban a Fidesz-kormány eleinte elutasította, sőt – emlékeztetett Ujhelyi – nagyrészüket a kormányzat le is tagadta.

Az MSZP EP-képviselője úgy fogalmazott: a Fidesz propagandájával szemben számos ágazat sokszázezer munkavállalójának megélhetése került veszélybe a járványhelyzet miatt, a kormány azonban eleddig csak részben valósított meg olyan munkahelyvédelmi programokat, amelyek más tagállamokban már sikerrel működnek.

Ujhelyi István a közösségi oldalán közzétett videóban elmondta, hogy a most nyilvánosságra hozott dokumentum egyértelműsíti, hogy az Orbán-kabinet a gazdaságvédelmi programjának legtöbb intézkedését brüsszeli hitelből kívánja utólag finanszírozni.

Az MSZP politikusa rámutatott, hogy a százmilliárdos eurós keretösszegű SURE-program célja kedvezményes hitelkeretből segíteni a válság miatti rész- vagy csökkentett munkaidős alkalmazásra kényszerült dolgozók bértámogatását. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a magyar kormány pályázatát másfél hónapos csúszással és csak módosításokkal tudta elfogadni az Európai Bizottság, ráadásul jóval kisebb keretösszeget kapunk, mint más tagállamok: Csehország például a négyszeresét, Románia a nyolcszorosát kapja hitelkeretként a Magyarországnak várhatóan megítélt összegnek, ami 504millió euró, vagyis nagyságrendileg 180milliárd forint lesz.

Az MSZP EP-képviselője emlékeztetett: egy héttel ezelőtt kért tájékoztatást Gulyás Gergely kancelláriaminisztertől arról, hogy pontosan mekkora összeget kértünk Brüsszeltől, mi volt az oka a késlekedésnek és a kényszerű módosításnak, illetve mely ágazatokat és miként kívánnak ebből az összegből megsegíteni; válasz azonban a Miniszterelnökségtől egyelőre nem érkezett.

„Támogatom a programot és örülök annak, hogy a kormány végre benyújtotta az igényét, de fontos a mélyére nézni annak, hogy mire fogják költeni ezt az összeget” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: a rendelkezésre álló dokumentumok szerint vannak kérdéseket felvető tételek.

Az európai parlamenti képviselő a tizenöt intézkedést ismertetve elmondta: a magyar kormány igényei között szerepel például egy olyan pont, amely „az állami tisztviselők személyes egészségének védelmére irányuló különleges intézkedésekkel kapcsolatos költségek” megtérítését kéri, de szerepel olyan tétel is, amely a kórházak és az egészségügyi dolgozók védőfelszerelésének megfizetését kéri.

Ez utóbbi pedig élesen szemben áll a kormány korábbi kijelentéseivel, miszerint az Európai Unió semmilyen segítséget nem nyújt Magyarországnak a védekezésben. Ujhelyi ismertette azt is, hogy a SURE-programhoz benyújtott kormányzati igények között szerepel az a korábban épp az MSZP által szorgalmazott, majd a Fidesz-kormány által az egészségügyi dolgozóknak végül megadott egyszeri pénzügyi juttatás is, amelyet most ezek szerint a brüsszeli hitelből kívánnak utófinanszírozni.

A szocialista politikus szerint az Orbán-kormány a KATA-sok adómentességét, de a rehabilitációs hozzájárulási adó csökkentését és a szociális-, valamint a szakképzési hozzájárulási adó felfüggesztését is ebből a hitelkeretből kívánja elszámolni. Ujhelyi István sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy szintén a SURE-programhoz beadott kormányzati igények között szerepel számos gazdasági szektor, többek között a turisztikai ágazat megsegítése is, azonban utóbbi olyan szűkítő kitétellel („turisztikai térségekben található szálláshelyek korszerűsítéséhez a meglévő munkaerő megtartása céljából”), amely egyértelműsíti, hogy elsősorban a turizmusban érdekelt „fideszes csókos körök” kapnak majd ebből az uniós hitelből, nem pedig például azok a budapesti érintett kis- és középvállalkozások, akik érdemi segítség nélkül maradtak a válságban.

„Kevés pénzt kértünk és nem minden olyan munkavállalót akar a kormány megsegíteni belőle, akik valóban rászorulnak. A kormány ráadásul ezek szerint végighazudta az elmúlt hónapokat, hiszen a nagy hévvel bejelentett gazdaságvédelmi csomagot brüsszeli hitelből kívánják kifizetni, amelytől korábban hangosan elzárkóztak!” – fogalmazott Ujhelyi István.


Brüsszel – 2020-10-11

Kapcsolódó párttagok