Sajnálatos, hogy a Fidesz ismét gyáván Magyarország mögé bújik, pajzsként tartva maga előtt hazánkat. Magyarországnak ugyanis nincs miért „résen lennie”, hiszen senki nem támadja. Kifogás és kritika egyedül az Orbán-kormányt és annak putyinokratikus intézkedéseit éri. Mégpedig jogosan.
Az uniós tagállamok miniszterei – köztük a magyar kormány képviselője is, aki szintén konstruktivitását jelezte az ügyben - legutóbb egyetértettek abban, hogy az Európai Uniónak nagyobb figyelmet kell fordítania a demokrácia állapotára a saját határain belül is. Ennek értelmében az Európai Tanácsnak a jövőben félévente vagy évente a napirendjére kell tűznie az egyes tagállamokban a jogállamiság tiszteletben tartásával kapcsolatos aggályokat. A konkrét ellenőrzési mechanizmus formájára decemberben tesznek konkrét javaslatot.
„Hazánk csatlakozása óta a magyar polgárt sok szempontból az Európai Unió óvja – nem egy esetben saját kormányának politikájával szemben” – ezt maga Orbán Viktor jelentette ki, igaz, még ellenzéki vezetőként 2009-ben. A Fidesz elnöke azóta egyszerű kifizetőhelyet és legyőzendő ellenséget lát az Európai Unióban, annak demokratikus értékeit pedig semmibe veszi.
A tagországi vezetők által is támogatott új demokrácia-ellenőrző mechanizmusnak határozottnak és keménynek kell lennie, megfelelő mértékű következményekkel. Ugyanakkor magyar képviselőként fontosnak tartom, hogy a vizsgálatok eredménye minden esetben objektív és vitán felül álló bizonyítékokkal alátámasztott legyen. A mechanizmus kidolgozóinak arra is garanciát kell találniuk, hogy az európai értékeket semmibe vevő, a demokratikus bástyákat leromboló kormányok helyett ne egy ország vagy nemzet kapjon büntetést, illetve viseljen stigmát. Egy kormányzat antidemokratikus lépései miatt nem lehet egy egész országot, egy egész nemzetet büntetni. Ennek érdekében a mai napon levélben fordulok Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez, kérve közbenjárását és tájékoztatását.
dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke
európai parlamenti képviselő
Brüsszel, 2014-11-21