mszp.hu
2019. május 08. 18:08

Ujhelyi felszólította Orbánt: politikai pávatáncához ne tolja pajzsként a magyarokat

Ujhelyi István elfogadhatatlannak tartja, hogy Orbán Magyarországot áldozza fel ahhoz, hogy az egyik Európa-ellenes újfasiszta vezető lehessen. Jávor Benedek szerint Európa jobban jár azzal, ha Orbánnal együtt közös zsákba kerülnek az Európát szétverő politikusok.
“Fidesz=Európából felfüggesztve - Stop Orbán!” feliratú tábla felmutatásával kezdte sajtótájékoztatóját Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője a kormányfőt az európai politikai történet egyik legnagyobb szélkakasaként mutatta be, akinek kacifántos politikai életútját politikai oldaltól függetlenül álló európai sajtóorgánumok is megírták. Reformista KISZ-titkárként indult másokkal együtt, akikkel a Fideszt megalapította, majd a Liberális Internacionálé elnöke lett. Az európai konzervatívok, kereszténydemokraták polgárosodó és  korosodó politikai vezetőjeként folytatta, azt állítva magáról, hogy Magyarországon az európai konzervativizmust képviseli. “Most szemtanúi és kortársai vagyunk annak, hogy Orbán Viktor elhagyja az Európa-párti, jobboldali, konzervatív, kereszténydemokrata családi közösséget az Európai Unióban, és az egyi vezetőjévé válik az újfasiszta és Európa-ellenes politikai köröknek” - állapította meg. 
 
Ujhelyi felhívta a figyelmet arra, évek óta jelezte, az az illiberális rendszer, amit Orbán épít, összeférhetetlen lesz az Európai Unió alapszerződésével, értékeivel, Magyarország EU-s tagságával. 
 
Ujhelyi összefoglalta azoknak a politikusoknak a nevét, akik Orbánnál jártak illetve biztosították támogatásukról, együttműködésrükről:
 
  • Matteo Salvini olasz belügyminiszter, Putyin imádója, az olasz fasizmus és politikai gyakorlatának rajongója, közéleti szereplései tele vannak az olasz fasizmus vezéralakja, Mussolini idézeteivel.
  • Heinz-Christian Strache, az osztrák Szabadságpárt elnöke, aki elsőként tett javaslatot arra, hogy megnyírbálják az Ausztriában dolgozó magyarok szociális jogosítványait. Ő az, aki a horogkereszt tilalmának eltörlését kezdeményezte Ausztriában.
  • Marine Le Pen, az Európai Unió legnagyobb ellenségei között számon tartott Francia Nemzeti Front vezetője. Európa-ellenes kampányukhoz 9 millió eurós hitelt kaptak Putyinhoz köthető orosz állami bankoktól, Putyin szóvivőjének lányát gyakornokként alkalmazzák az Európai Parlamentben.
  • Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, aki néhány éve Kelet-Európából, így Magyarországról dolgozni érkező munkavállalókkal szemben folytatott migránsellenes kampányt.
  • A vállaltan neonáci rasszista, homofób, erőszakos Görög Hajnal pártja.
 
Ujhelyi hangsúlyozta: “ők azok, akik Európa ellenségei, akik tárt karokkal most fogadják Orbán Viktort az Európai Unióban. Úgy igazol át Orbán az Európát támogató erők közül Európa ellenségei közé, hogy közben Magyarországra hivatkozik”.  Az MSZP EP-képviselője ezért ismét felszólította Orbánt, a sajátos politikai pávatáncához ne tolja pajzsként maga elé a magyar embereket. Hivatkozott arra, hogy a magyar emberek, köztük a Fidesz szavazói, szintén az Európai Unióban akarnak maradni. Pontosan tudják, hogy az Európai Néppártból kikerülő, az újfasiszta, populista erők közé beülő Orbán nem fogja tudni szolgálni a magyar érdekeket. A magyar választóknak joguk van tudni, hogy Orbán és fideszes pártkatonái melyik poltikai pártcsaládhoz fognak csatlakozni. Megerősítette: az MSZP az Európai Parlamentben az európai szocialisták és demokraták frakciójában fognak ülni, a Szociális Európa és a magyar emberek érdekeit képviselni.
 
Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője Orbán politikai karrierjét úgy értékelte, hosszú, pusztában való tévelygése után megérkezett oda, ahova való. Oda ahova az elmúlt évek kormányzati politikája predesztinálta: hivatalosan, szervezetileg is csatlakozik az szélsőjobboldali, populista táborhoz, amely Európa-ellenes  fellépései során egyedüliként támogatta őt. Jávor a maga részéről üdvözölte a lépést, mert Európa sokkal jobban jár, ha azokat, akik szét akarják verni, alá akarják ásni az európai értékeket, az Európát építők egy zsákba zsuppolják és közösen a partvonalra tolják. “Legyen benne mindenki, a magyar kormány és a magyar miniszterelnök is, és foglalkozzanak egymással” - mondta. Jávor Ujhelyivel egyetértve hozzátette, ennek a hazárdjátéknak a tétje Magyarország.
 

Máté László emlékére

2019-08-11 18:57

Kapcsolódó párttagok