mszp.hu | Belföld, Külföld | Európai Unió
2020. december 03. 08:34

Ujhelyi: Megbocsáthatatlan, amit a Fidesz az országgal tett

Ujhelyi: Megbocsáthatatlan, amit a Fidesz az országgal tett
Megbocsáthatatlan, amit a Fidesz tett az országgal, ennek a „politikai maffiának” mennie kell – jelentette ki Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerdán, hozzátéve: szánja Szájer Józsefet.

„Én, mint embert, szánom, sajnálom, hiszen eddig hazugságban kellett éljen hosszú időn keresztül, és így került napvilágra az ő valódi énje. Ez egy szörnyű dolog, amit a Fidesz környezete és Orbán Viktor politikája (…) kényszerített rá” – mondta Ujhelyi az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

De úgy folytatta: Szájer a Fidesz „egyik legfontosabb politikai alapembere”, és „amit ők tettek ezzel az országgal, az megbocsáthatatlan”.

„Elképesztőnek” nevezte, hogy Szájer, aki „szinte egyszemélyben” tartotta bent a Fideszt a kereszténydemokrata pártcsaládban, ilyen, a Fidesz énjével és döntéseivel szemben lévő botrányba keveredik.

A Fidesz itthon és Európában is „azt játssza, hogy a valódi európai civilizáció és kereszténydemokrácia egyetlen őrzői” a lengyelekkel; ezzel a politikai hazugsággal szerzett támogatókat.

„De ennek vége. Az egész Orbán-rendszer hazugságra, ármányra épül. (…) Ennek a politikai maffiának ez a lényege. És most (…) a szemünk előtt van a legnagyobb hazugság, egy vezető fideszes politikus képében” – mondta.

„A politikájukba buknak bele. Hiszen mindaz, amit most tudunk erről az ügyről, az pontosan ellentéte annak, amit beállítanak magukról” – folytatta.

„Hazugság az egész politikai művük. Nem szól másról Orbán rendszere, mint egy politikai maffia kiépítéséről” az elmúlt 30 évben, ami egyben Szájer elmúlt 30 éve is volt.

A kormánynak erkölcsi okokból, de a korrupció és Európa-ellenessége miatt is, „és amit a magyar társadalom nagy részével tett, emiatt mennie kell, az biztos” – jelentette ki.

Ujhelyi azt mondta, nem Szájer történetének botrány- vagy bulvárrésze érdekli, hanem hogy Szájer elvei nem egyeznek a saját maga által írt Alaptörvénnyel és a kormány tetteivel sem. A Fidesz-kormány „folyamatosan beleszól a magyar emberek családi életébe”, bensőséges ügyeibe, mindent meg akar szabni, és „és minden pillanatban” ott van a hálószobákban.

„Engem az izgat, hogy milyen képet állítottak ki saját magukról, és (…) rólunk, magyarokról, a magyar nemzetről” – mondta, kijelentve: „erős ellenkommunikációt” indít a nemzetközi térben, hogy megmutassa: a magyarság nem egyenlő Orbánnal, Szájerrel, Deutschcsal, „nem a mi nevünkben teszik azt, amit tesznek az országgal vagy a magánéletükben”.

„Ciki fideszesnek lenni vagy fideszest támogatni bárhol (…) normális tárgyalóasztalnál” Európában, „az európai konzervatív pártcsalád mint a forró krumplit, hajítja el magától most már a Fideszt” – tette hozzá

Óvott mindenkit, „magunkat is”, hogy Szájer történetében titkosszolgálati szálat keressen. Mint mondta, a jobboldali sajtó „azért próbálja ezt erőteljesen nyomni”, hogy valahogy be tudja magyarázni a Fidesz támogatóinak, hogy Szájer áldozat.

 

 

Kapcsolódó párttagok