Az Európai Parlament létszámát a lisszaboni szerződés 751 főben határozta meg, így – Horvátország csatlakozása miatt – a jelenlegi tagállamok képviselői helyeinek számát tizenöttel kell csökkenteni. Az uniós szerződések előírásaiból következően, ebből hármat a Németországnak fenntartott mandátumokból fognak elvenni. Így ők 2014 után a 96 képviselőt küldhetnek az EP-be. (A lisszaboni szerződés 6 és 96 fő között határozza meg az egyes tagállamok képviselői helyeinek számát, azonban Németország a jelenlegi törvényhozási időszak végéig megtarthatta korábbi 99 mandátumát.) A tagállamokat érő veszteségek minimalizálása érdekében az EP által ma elfogadott jelentés 12 tagállam esetében 1 fős csökkentésre tesz javaslatot.
"Pragmatikus döntést hoztunk, amelyet a következő választásig hátralévő rövid idő ellenére is meg lehet valósítani. Ennél drasztikusabb megoldásokat csak további alkotmányos reformokkal együtt lehetne véghezvinni" – hangsúlyozta Gurmai Zita.
A fentiek Magyarországot is érintik. Hazánk képviselői helyeinek száma 22-ről 21-re csökkenne. "Bár nyilvánvalóan egyik tagállam sem örül egy mandátum elvesztésének, Magyarország számára ez a lehető legjobb megoldás, amely elkerülhetetlen volt a lisszaboni szerződés és a horvát EU-csatlakozás miatt. Bízom benne, hogy a jelentést a Tanács is jóváhagyja majd" – fogalmazott Gurmai Zita.
A jelentésben az EP arra is javaslatot tett, hogy az uniós szerződések következő módosítása során vizsgálják felül a tanácsi szavazási rendszert, valamint, hogy 2015 végéig átlátható és tartós eljárást dolgozzanak ki a képviselői helyek tagállamok közötti elosztására. A bizottság elképzelései szerint, a jövőben minden európai választás előtt újraosztanák a helyeket – a tagállamok száma és a demográfiai trendek alapján.
Újraosztják az Európai Parlamenti képviselői helyeket
"Egyetlen tagállam sem veszíthet el egynél több helyet a 2014-es európai választásokat követően megalakuló Európai Parlamentben" – hangsúlyozta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő Strasbourgban.