„UKRAJNA NEM GYARMAT – Aggódunk testvérvárosainkért is”

„Mi nagyon jól tudjuk, hogy mit jelent, ha egy idegen ország hatalma próbálja megtörni azt a szabadságharcot, amelyet saját magunk mi magyarok próbáltunk kivívni!” – Ezekkel a szavakkal kezdete Király József országgyűlési képviselőjelölt az MSZP helyi szervezetének rendkívüli sajtótájékoztatóját szerdán délelőtt a Kossuth-szobornál.

Segíteni szeretnénk testvérországunkat Ukrajnát, ahol nemrégiben mondták ki, hogy nem kérnek a putyini diktatúrából, - amit Janukovics jelenített meg - hanem felkeltek és kimondták, hogy ők Európához szeretnének tartozni – hangzott el a találkozón.

Király József hangsúlyozta: „Nem mehetünk el szó amellett, hogy nem csupán katonai jelenléttel lehet befolyásolni egy országnak a hovatartozását, hanem gazdaságilag is. Kecskeméten kiprovokáltuk, hogy egy rendkívüli közgyűlés keretein belül tárgyaljunk Paksról. Ott elmondtuk, hogy nem a szakmai bővítés ellen emeltünk szót, hanem ahogyan intézték az egészet. Látszik az, hogy ez az agresszor - jelesül Putyinék - nem csak katonai jelenléttel, hanem a gazdaság befolyásolásával is akarnak területeket hódítani. Ezt akarjuk megállítani, éppen ezért azt gondoljuk, hogy ki kell állnunk Ukrajna mellett, kikel állnunk mindkét testvérvárosunk mellett, nemcsak Beregszász, hanem Szimferopol mellett is. Ott is békében szeretnének élni az emberek. Nekünk, európai embereknek nemcsak azt kell támogatni, hogy a magyar embereknek ne essen bajuk, hanem ki kell állnunk, azok mellett az emberek mellett is, akik a demokratikus elveket vallják.”

Király József, mint Kecskemét városának képviselője a sajtótájékoztatón hozzátette, hogy azon a kezdeményezésen túl, amely szerint a Hírös város támogatja Beregszász önkormányzatát mind anyagilag, mind segélygyűjtésben,  szeretné, hogy a következő közgyűlésen a városi vezetők döntsenek az önkormányzat előtt álló két zászlórúdra való ukrajnai testvérvárosaink lobogójának kihelyezéséről. Ezt követően mind Beregszász, mind Szimferopol zászlói addig maradjanak kint, amíg az Európai Ukrajna helyzete nem rendeződik.

Laskovics Diána az MSZP Kecskeméti Szervezetének 2. választókerületében induló országgyűlési képviselőjelöltje a rendezvényen felolvasta az alábbi  MSZP közleményt.

„Oroszország beavatkozása Ukrajna belső ügyeibe azzal fenyeget, hogy a békés világrendet fenyegető háborús helyzet alakul ki Európában, Magyarország szomszédságában. Ennek hatásai ma még felmérhetetlenek, közvetlen következményeit sajnos már most érzékeljük.
Minket, kecskemétieket különösen érzékenyen érint az, ami Ukrajnában, a Krím félszigeten történik, hiszen két testvérvárosunk Ukrajnában, Beregszász és Szimferopol.
Régi történelmi tapasztalat, hogy ha egy államot külső támadás, vagy belső polgárháború fenyeget, akkor legelőször a nemzeti kisebbségek kerülnek veszélybe. Ez pedig megtörténhet a kárpátaljai magyarokkal, de más nemzeti kisebbségekkel is. Ezért fontosnak tartjuk, hogy a demokratikus Ukrajna biztosítsa a magyar és minden más nemzeti kisebbség egyéni és közösségi jogait.

Szimferopol legrégebbi testvérvárosa Kecskemétnek, és tudjuk - mert a két város közötti kapcsolat nagyon is élő volt az elmúlt évtizedben - hogy Szimferopol nagyon készült országuk EU csatlakozására. És tudjuk azt is, hogy a vegyes orosz – ukrán - tatár lakosság jól megvolt egymással az elmúlt években és nem merült fel bennük másik államhoz való csatlakozás lehetősége.

Nem kívánjuk, hogy Magyarország beavatkozzon más államok belügyeibe, de nem maradhatunk tétlenek akkor, amikor az készül, ami ellen a magyar rendszerváltás 1989-ben megtörtént.  
Ezért felhívunk minden, a demokráciát és a független Magyarországot szerető és tisztelő magyar embert, hogy álljon ki az egységes és demokratikus Ukrajna mellett, a békéért.
Felszólítjuk Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy haladéktalanul emelje föl szavát az Ukrajnát ért orosz katonai agresszió és az Ukrajnára nehezedő politikai nyomásgyakorlás ellen.”