A demonstráció résztvevői az alábbi közleményt juttatták el honlapunkhoz:
A Hajdú-, Szolnok-, és Szabolcs megyei ESZOSZ károsultak 2015.október 6-8 között, Debrecenben, Nyíregyházán és Tiszaburán demonstráltak a négy hónapja elmaradt bérükért, a rendezetlen munkajogi helyzetük miatt, mivel papíron többségünk még mindig a felszívódott szövetkezett munkavállalója, így sem közmunkára, sem foglalkozást helyettesítő támogatásra nem vagyunk jogosultak.Tiltakoztunk az ESZOSZ és az "illetékes" állami szervek embertelen, megalázó aktatologatása miatt, amiért levegőnek néztek bennünket..
Szeretnénk megköszönni a tüntetésünket támogató embereknek a jó szót, a kedvességüket, biztatásukat. A három nap folyamán nagyon sokan jöttek oda hozzánk, biztattak bennünket tartsunk ki, volt olyan hölgy is, aki kávét hozott nekünk. Jó érzés volt látni, hogy az emberek többsége mindhárom helyszínen megértette, mi nem a társadalmon akarunk élősködni, mi valamennyien dolgozni szeretnénk, munkával szerzett jövedelemből szeretnénk eltartani családunkat.
A demonstráció résztvevői úgy döntöttek, hogy levelet írunk Lázár János úrnak, amelyben a miniszter úr közbenjárását kérjük ahhoz, hogy sorsunk rendeződjön, és mi is tudjunk szerényen, emberhez méltó módon élni.