"Az EP-ben működő Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup az elkövetkező időszakban a hagyományos nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozó európai polgári kezdeményezés támogatását tekinti legfőbb feladatának. A fél éve folyó intenzív munka eredményeként 2013 első felében véglegesíteni kell a polgári kezdeményezés szövegét. A feltételek rendkívül kötöttek, mivel megfelelő jogalappal kell rendelkeznie az EU alapszerződéseiben. Ezzel párhuzamosan arra is alkalmasnak kell lennie a kezdeményezésnek és az ahhoz kapcsolódó érvelésnek, hogy minél több, az EU területén élő hagyományos nemzeti kisebbségi közösséget megszólítson. Bármiféle kisebbségvédelmi akciónak csak akkor lehet esélye, ha az uniós tagállamokban élő különböző kisebbségek széles körben támogatják azt" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az EP Nemzeti Kisebbségügyi Intergroupjának társelnöke azon a zártkörű szakértői konferencián, amelyet Winkler Gyula, az RMDSZ EP képviselője, illetve a legnagyobb európai kisebbségvédelmi ernyőszervezet, a FUEN rendezett.
A neves európai kisebbségvédelmi politikusok és szakértők célja olyan európai polgári kezdeményezés megfogalmazása, amely elnyerheti egymillió európai állampolgár támogatását, és amely felhívja az Európai Bizottságot az uniós jogban ma még nem létező kisebbségi jogi keretek kidolgozására.
Tabajdi Csaba az ülés kapcsán emlékeztetett rá, hogy Winkler Gyula, az RMDSZ EP képviselője már 2012 februárjában elsőként vetette fel az európai polgári kezdeményezés szükségességét. A javaslatot az EP Nemzeti Kisebbségügyi Intergroupja 2012 áprilisában, a FUEN moszkvai kongresszusa pedig Tabajdi Csaba javaslatára májusban megvitatta és támogatta.
"Rendkívül összetett feladat úgy megfogalmazni a kezdeményezést, hogy az stabil jogi alapokon álljon, érdemi cselekvésre ösztönözze az Európai Bizottságot, és elnyerje az érintett kisebbségiek támogatását. Meggyőződésem, hogy az állampolgári kezdeményezésnek a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvére, az oktatási és nyelvi jogok biztosítására, valamint az Unió regionális politikájára, a nyelvi és kulturális sokszínűség védelmére, és az állam által biztosított közszolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőségén kell épülnie. Az előttünk álló hetekben és hónapokban véglegesítjük a polgári kezdeményezés szövegét, és reményeim szerint már idén megindulhat az aláírásgyűjtés" - hangsúlyozta a szocialista EP képviselő. Hozzátette: "legalább ekkora kihívás összegyűjteni az egymillió támogató aláírást legalább hét uniós tagállamból. Bízom benne, hogy a kezdeményezés megindítását követően számíthatunk a magyar kormány támogatására is, hiszen a hagyományos nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása pártokon felett álló nemzeti ügy" - fogalmazott Tabajdi Csaba.
Külföld |
Winkler Gyula Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup polgári kezdeményezés
2013. január 23. 09:35
Uniós kisebbségvédelmi rendszert!
Egyértelműen támogassuk a nemzeti kisebbségek európai állampolgári kezdeményezését, mint magyar nemzeti ügyet!