2012. június 12. 15:07

Utolsókból legyenek az elsők!

Tegnapi szóbeli kérdésem hatására nagyon dicséretes, hogy a kormány - bár kétéves csúszásban -, de mégis csak szélesítette a Nemzeti Eszközkezelő adta lehetőséget igénybe vevők körét. Korábban képviselőtársammal mi is kezdeményeztük többek között azt, hogy nyújtson segítséget az egy gyermeket nevelő családoknak is, ezt azonban elutasították.

A parlament elé került Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosítása azzal a megjelölt céllal született, hogy a Nemzeti Eszközkezelő 2014-ig a tervezett 5 ezer helyett 25 ezer ingatlant vásároljon meg. A tárgyalások során derült ki számunkra, hogy a jogszabálytervezet általános indokolásán kívül sehol sem szerepel a megvásárlásra szánt 25 ezres ingatlanszám.

A hivatkozásban és a bizottsági ülésen feltett kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy a Bankszövetséggel kötött megállapodás részét képezi ez a 25 ezres szám. Azonban ez még nem jelent számunkra és annak a 107 ezer bajbajutott számára sem garanciát, akik több mint 90 napos fizetési késedelemmel rendelkeznek.

Előzetes számítások szerint 30 milliárd forintra lenne szükség a megoldáshoz. Azonban továbbra sem látjuk a költségvetésben ezt az összeget.

Gyors fejszámolás is elég ahhoz, hogy a megadott 25 ezres kvóta és az igazán bajban levő több mint 82 ezer család közötti különbség ráébresszen minket, hogy a felkínált lehetőségnél sokszorta többen várják a kormány mentőövét. Mi lesz azokkal a családokkal, akik nem tudnak élni a lehetőséggel? Mi lesz azokkal, akiknek 90 napon túli elmaradása van? Miért hagyja a kormány az útszélén őket?

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy hagyja abba a mellébeszélést és végre lépjen a tettek mezejére! Ha talál - így utólag is - a javaslataink között hatékony megoldást, akkor tegye meg a szükséges lépést! Ha kell, vonjon be minket is a megoldások kidolgozásába és fejezze be végre az ellenzéki indítványok leszavazását, hiszen a közös gondolkodás vinne minket előre! Tegyen azért, hogy az utolsókból legyenek az elsők!

Simon Gábor,
az MSZP elnökhelyettese,
a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke