Útravaló nélkül

Mint lenni szokott a nagy reformok előtt, magvas gondolatok hangzanak el a szakképzés átalakításával kapcsolatban is. Sajnálatos módon azonban egyik tervezet sem ad átfogó megoldást azokra a meglévő gondokra, amelyek a mindennapi szakmai és pedagógiai munkát megnehezítik. Komoly probléma az is, hogy a távoli jövőbe tolják azokat az intézkedéseket, amelyek a gyakorló pedagógusok helyzetén, megbecsültségén javíthatnának. Úgy tűnik, hogy a reform elképzelésekből valahogy a tanulók újra kimaradnak, illetve rendkívül kevés figyelmet fordítanak rájuk.

A tervek szerint át kell alakítani a szakképzés rendszerét, gyakorlat-orientált képzés szükséges kevés elmélettel. Jóval több versenyképes, a mesterségüket jól ismerő szakemberre van szükség a munkaerőpiacon. Érdekeltté kell tenni a gyakorlati képzőhelyeket, hogy vegyék ki jobban a részüket a képzés finanszírozásából. Ezért a szakiskolai képzés átfogó átalakítására van szükség.

Megannyi szép elképzelés, amelyek az elmúlt években is sorra megjelentek, de alapvető problémájuk, hogy csak egy-egy részterületre koncentrálnak, és a megvalósításukhoz nincs kellő akarat és persze pénz. A rendszerváltás óta folyamatosan változott a szakképzés rendszere, jelentősen átalakult a képzési szerkezet, új érettségire épülő szakképesítések jelentek meg, de változott az Országos Képzési Jegyzék is. Újabb és újabb modellekkel próbálkoztak az illetékesek - kevés eredménnyel. Az állandóság a változás volt a szakképzésben.

A szakképzés rendszerének azonban egy kiegyensúlyozottan működő külső és belső kapcsolatrendszerre, kiváló pedagógusokra és szakemberekre, megfelelő jogi környezetre, korszerű technológiai bázisra, gyakorlati képzőhelyekre, jelentős anyagi forrásokra és az alapvető ismereteket elsajátítani képes tanulókra van leginkább szüksége.

Nem nevezhető a minőségi szakképzés irányába tett lépésnek a tankötelezettség drasztikus leszállítása, illetve a belső képzési rendszer teljes átalakítására kidolgozott elképzelések sora sem. A 15 éves korig tartó tankötelezettség a tanulási nehézségekkel küzdő, gyenge eredményeket produkáló tanulóktól szabadítja meg a rendszert. Vagyis a nehéz sorsú fiatalok előtt zárja be az iskola kapuit. Ebben a helyzetben nem lesz kötelezően előírt beiskolázás, ezért a legproblémásabb tanulókat egyik intézmény sem fogadja, az így elutasított fiatalok nem tudnak majd szakmát sem szerezni, azaz potenciális munkanélkülivé vagy segélyeken tengődő, dologtalan emberekké válnak. Tehát a szabályozás nem a meglévő problémákat akarja orvosolni, hanem a nehézségek egy részét ki akarja zárni a középfokú oktatás rendszeréből. Ez teljességgel elfogadhatatlan, hiszen az oktatási rendszernek egyik alapvető feladata a társadalmi különbségek csökkentése.

A másik komoly gondot az okozza, hogy a közismereti tárgyak oktatására egyáltalán nem lesz lehetőség vagy csak minimális órakeretet biztosítanak a szakiskolákban. Ez azért probléma, mert szakiskolába a leggyengébb tanulmányi előmenetelű diákok kerülnek, akik közül sokaknak gondot okoz a számolás, az értő olvasás, de sok esetben egy egyszerűbb feladatot sem képesek önállóan megoldani. A hagyományos rendszerben lehetőség volt arra, hogy a lemaradást enyhíteni lehessen, így a szakmai évfolyamokba lépés előtt képes volt fejlődni a legtöbb tanuló. Ha kimarad a közismereti képzés, esély sem lesz arra, hogy ezeket a tanulási, magatartási zavarokkal küzdő tanulókat szakszerűen fejleszteni lehessen, vagy megfelelően fel lehessen zárkóztatni, illetve később meg lehessen tanítani a bonyolult szakmai összefüggésekre, szakelméleti ismeretekre. Ugyanakkor elvárják majd tőlük, hogy a tízmilliókat érő gépeken szakemberként hibátlan teljesítményt tudjanak nyújtani. A közismereti képzésre: a megfelelő szövegértésre, matematikai, fizikai tudásra, idegen nyelvi ismeretekre, informatikai tudásra, általános alapműveltségre szüksége van a szakiskolában tanulóknak, a kérdés az, milyen óraszámban, milyen követelményekre építve.

A koncepciókból kiolvasható, hogy az átalakítási áldozatai a nehéz körülmények között élő szegény családok gyermekei, illetve feltételezhetően a közismereti tárgyakat tanító pedagógusok lesznek a szakiskolákban. Ha nem kell közismereti képzés a szakiskolákban, megoldja majd az általános iskola - akkor annyi tanárra sem lesz szükség, mint jelenleg. Következésképpen el kell bocsátani rengeteg pedagógust. Ettől olcsóbb lesz a rendszer működtetése, de nem lesz eredményesebb, hatékonyabb.

A vitának azonban a kisebb osztálylétszámokról, a fejlesztés iskolai lehetőségeiről, a rövid képzési idővel elsajátítható alap szakképesítésekről, a tanári pálya megbecsüléséről, a tanulók szakszerű kiválasztásáról, az ösztönzőkről, a gyakorlati képzőhelyek képzési, technológiai színvonaláról és a szakmai, valamint a közismereti képzés összehangolásáról kellene szólni.

Ma azonban más a helyzet, nem látni még tisztán a célt. Mit is várhatunk egy olyan rendszertől, amely arra sem képes, hogy a középiskolai tanulóknak időben kifizesse az Útravaló-programban elnyert ösztöndíjukat. Immár harmadik hónapja hiába várják jogos ösztöndíjukat a hátrányos helyzetű tanulók. A reformok beindítása előtt először az illetékes szaktárcánál kellene végre már rendet csinálni, hogy alkalmas legyen az egyszerű feladatok megoldására is, de nem úgy, mint eddig!