Vajda Zoltán kiemelte, fontos egészében látni az idei év költségvetésének útját a parlamentig. Elmondta, már tavaly nyáron áterőltette a kormány az idei év büdzséjét az országgyűlésen, melyet akkor a szocialista politikus „bődületes butaságnak” nevezett. Hozzátette, amikor világszinten ilyen komoly gazdasági változások játszódnak le, akkor nagy hiba fél évvel korábban elfogadtatni a költségvetést. Azt, hogy a nyáron tervezett adatok mennyire elavultak az is mutatja, hogy például 5 százalékos inflációval számoltak, most pedig az a kérdés, hogy ennek a háromszorosa vagy négyszerese lesz valójában. Továbbá a tervezett 4 százalékos gazdasági növekedés helyett 1,5 százaléknál tart a gazdaság.
Vajda Zoltán elmondta, még a Kádár-korszakban sem hozták meg rendeletekkel a költségvetést, az uniós tárgyalások egy ilyen kritikus pontján pedig végképp vakmerő így kormányozni. Hozzátette, valószínűleg pont az unió meggyőzése érdekében döntöttek végül úgy, hogy a parlament elé terjesztik a büdzsét.
A szocialista politikus szarkasztikusan megjegyezte, számításai szerint lehet, hogy pont április elsején, bolondok napján fog hatályba lépni az idei év költségvetése. Majd hozzátette, sem a túl korai sem a túl késői költségvetés megtervezése és elfogadása nem jó, decemberben a legalkalmasabb meghozni.
A Költségvetési bizottság elnöke elmondta, elképzelhető, hogy az év második felére egy számjegyűre fog csökkenni az infláció, ám ezt a magyar emberek fogják elszenvedni, hiszen a reálbérek is folyamatosan csökkennek, valamint az élelmiszer vásárlások volumene is 10 százalékkal csökkent, ez azt jelenti, hogy a lakosság egyszerűen kevesebb élelmiszert tud megvenni. Hozzátette, a forint erősödése örvendetes, de ez csak a „bődületesen magas” jegybanki alapkamatnak köszönhető, melyet egyébként a magyar emberek fizetnek ki.
Kiemelte, az MSZP régóta javasolja az alapélelmiszerek áfájának nullára csökkentését, valamint a kiskereskedelmi különadó eltörlését. Ezt azért is lehetne megtenni, hiszen közel 1000 milliárddal több áfabevétellel tervez a kormány az idei évben, tehát bőven van mozgástere a kormánynak.
A kifejezetten magas, 18 százalékos jegybanki alapkamatról Vajda Zoltán azt mondta, hogy ez csak a magyar államháztartás finanszírozása miatt van. Hozzátette, az MNB-nek vissza kéne szerezni a hitelességét, ez is a fő problémák egyike. A magas alapkamatot pedig most már lassan ugyan, de el kéne kezdeni csökkenteni. A kormány rezsivédelméről elmondta, sokkal inkább köszönhető az enyhe télnek, és a világpiaci energiaárak visszaesésének az árcsökkenés, mintsem a kormány politikájának.