mszp.hu | Belföld
2022. március 08. 17:36

Április 3-án a kormányváltással megfékezzük az inflációt is

Április 3-án a kormányváltással megfékezzük az inflációt is
Miközben csak nálunk van közel 10%-os pénzromlás, a fideszes kormány a választás előtti utolsó három hétben is azt hazudja, „minden baj Brüsszel miatt van”.

A kormányváltás után felszabaduló EU-s pénzek is segítenek, hogy elkerüljük a teljes összeomlást és ismét felfelé indítsuk a magyar gazdaságot – erről tartott online sajtótájékoztatót az Egységben Magyarországért részéről Vajda Zoltán közgazdász, a szövetség Budapest 13. választókerületében indított szocialista képviselőjelöltje, Ilyés Márton, a Momentum politikusa és Varju László a DK alelnöke kedd délután Budapesten.

„Nagyon könnyű azt hazudni a kormánynak, hogy csak az ukrán háború miatt gyengült a forint. Azonban önmagában ez, azaz a putyini agresszió, nem magyarázat, hiszen a többi régiós ország pénze, a kuna, a leva, a lej, a korona vagy a złotyi is csak nagyon kis mértékben vagy egyáltalán nem gyengültek. A magyar forint viszont évek óta gyengül, az elmúlt napokban pedig már szabadesésben van” – mutatott rá Vajda Zoltán.

Ennek oka tehát egyértelműen az óriási költségvetési hiány és az elhibázott kamatpolitika, azaz a hiteltelen fiskális és monetáris politika – szögezte le.

„Ha Orbán és kormánya az elmúlt 10 évet nem az elhibázott keleti nyitás politikájával töltötte volna, hanem az euró bevezetésén dolgozott volna, akkor most nem lenne ilyen problémánk” – jelentette ki az MSZP politikusa.

Mint mondta, a csirkefarhát árát lehet, hogy be tudják fagyasztani, de a forint árfolyamát biztosan nem.

„A magyar gazdaságot, a magyar embereket csak az euró mihamarabbi bevezetése védheti meg, Orbánék azonban ezt nem akarják” – emlékeztetett Vajda, és hangsúlyozta, gazdasági összeomlásunk okozója tehát nem Brüsszelben, hanem a Varga-féle PM-ben, a Matolcsy-féle MNB-ben és a karmelita kolostorban keresendő.

Rávilágított, a fideszes vezetés a versenyképtelen, katasztrófába torkolló gazdasági politikáját nem meri bevallani a választóknak, ezért inkább hazudik. „Amíg ők lopnak, csalnak, hazudnak, és nem biztosítják a jogállamot, addig gyengülni fog a forint. Ez tehát a piaci szereplők bizalmi válsága, akik nem hisznek már ennek a kormánynak” – tette hozzá.

Az Egységben Magyarországért Budapest 13. választókerületében indított képviselőjelöltje kiemelte, a megoldás kizárólag a kormányváltás lehet. „Kormányváltás után visszaépítjük a jogállamot, visszakapjuk az EU-s pénzeket, bejelentjük az euró-csatlakozás céldátumát és elkötelezzük magunkat annak bevezetése mellett, így pedig duplán erősödni fog az euróval szemben a forint. A kormányváltás után tehát elérjük, hogy ismét többet érjen a magyar emberek bére, jövedelme!”

Ilyés Márton és Varju László úgy fogalmaztak, a fideszes kormány a saját lopása érdekében létbizonytalanságba, az út szélére taszította a magyarok többségét a rekordinflációval. Mint mondták, vissza kell térni a jó gazdaságpolitikához: a szlovák, szlovén, horvát sikert látva az új kormány azonnal, már az első ciklusában is beléphet az euró előszobájába.

Végezetül az ellenzéki politikusok nyomatékosították, április 3-án az Egységben Magyarországért jelöltjeire szavazva megindulhat a fordulat és Magyarország ismét elindulhat felfelé.