Vajda Zoltán elmondta, az önkormányzatok jó gazdái a járóbeteg-szakellátásnak. A XVI. kerületet hozta fel példaként a szocialista politikus. Mint mondta, a helyi járóbeteg-szakellátás fejlesztésére 3 milliárd forintot fordítottak, amelyből több, mint 600 millió forintot a kerületi lakosok, az önkormányzat állt. A kerületben Kertvárosi Sürgősségi ellátást is indítottak annak érdekében, hogy komoly fájdalom esetén, beutaló nékül is azonnali ellátásban részesülhessenek a betegek, de jelentős eredményeket ért el a szolgáltató a várólisták esetén is, amelyeket drasztikusan csökkentettek, jelenleg 20 munkanapnál hosszabb várólistával a szakrendelőben nem kell számolni.
Vajda Zoltán kiemelte, látható, hogy az államosított egészségügyi ellátórendszer folyamatos problémákkal küszködik, hónapról hónapra újabb és újabb rekordokat dönt a kórházi adósságállomány, amelynek termelődését és újratermelődését a Kormány évek óta nem képes érdemben megakadályozni és kezelni, annak ellenére, hogy állítólag erre több tízmilliárd forintot elköltöttek.
A helyi lakosság iránti gondoskodás az önkormányzatiság lényege, annak szíve és lelke. Gondoskodó, a helyi lakosok szociális igényeire és egészségére ügyelő és azt biztosítani képes rendszer nélkül önkormányzatiságról nem beszélhetünk. Összegezte gondolatait az MSZP politikusa. Vajda Zoltán a következő kérdéseket tette fel Pintér Sándor belügyminiszternek:
- Tervezik-e elvenni a járóbeteg szakellátás intézményeit az önkormányzatoktól?
- Veszélyben van-e a XVI. kerületi szakrendelő?
- Amennyiben mind az önkormányzat, mind a helyi lakosság egyértelműen a szakrendelő megtartása mellett foglal állást, biztosítja-e a Kormány, hogy a szakrendelő önkormányzati kézben maradjon?