A vészhelyzetre hivatkozva rendeleti kormányzást vezetett be az Orbán-kormány, ezt használja ki a Fidesz arra, hogy olyan dolgokról döntsenek rendeleti úton, melyeknek semmi köze sincs a háborúhoz. „Nehezen lehetne észérveket találni arra, hogy a pedagógusok sztrájkjogának elvétele, vagy a fővárosi taxisok szabályozása miként köthető a háborúhoz. Ez nem zavarja a Fideszt.”
„Százával születnek minden héten a rendeletek, ami nem jelent mást, mint az Országgyűlés jogkörének a kiüresítését, benne pedig a legfontosabbnak, a költségvetéssel kapcsolatos döntési jognak a megvonásával” – mondta Vajda Zoltán.
Az MSZP országgyűlési képviselője ismét felhívta a figyelmet arra, hogy bődületes butaság nyáron elfogadni a következő év költségvetését. 6-7 hónap alatt elinflálódik a büdzsé, mire hatályba lépne, már alig van köze a valósághoz. Nyáron még a Fidesz a következő jelzőkkel illette a költségvetést: „a versenyképesség záloga”, „átláthatóság”, „kiszámíthatóság”. Azonban ezeknek a céloknak az eléréséhez, sokkal többet kellene tenni.
„A versenyképesség akkor nőne, ha az oktatás megkapná a szükséges forrásokat, rendeznék végre a pedagógusbéreket, és teljesítenék a pedagógusok jogos szakmai követeléseit. Átláthatóságról beszélnek, miközben az EU legkevésbé átlátható költségvetése a magyar. Önök kiszámíthatóságot várnak, miközben órák leforgása alatt vetnek ki új adókat, rendezik át a költségvetést, módosítanak adószabályokat” - közölte Vajda Zoltán.
A költségvetés jelenlegi megtárgyalása, túl kései, hiszen hónapok óta történnek kifizetések, az önkormányzatok elfogadták idei költségvetésüket. Varga Mihály, pénzügyminiszter korábban azt mondta, azért van értelme, mert módosításokat lehet majd benyújtani. Vajda Zoltán szerint azonban a módosítások benyújtásával még nem lesz értelme, csak ha a Fidesz el is fogadja majd ezeket.
„Szükség van a költségvetés módosítására, ugyanis a hazai infláció még mindig rekordmagas, már 25 százalék körül van. Kizárólag Törökországban van magasabb infláció, mint nálunk. Az uniós források továbbra sem érkeznek, sőt további források is felfüggesztésre kerültek az Erasmus+ és a Horizont programok kapcsán.”
Itt tart Magyarrország: rekordmagas infláció, technikai recesszió és csökkenő reálbérek. Utóbbi sújtja leginkább a magyar családokat – összegezte Vajda Zoltán.
A reálbérek csökkenése az állami szférában jelentős, ez pedig a kormány hibája. A pedagógusok bérét az államnak kellene rendeznie. Egy egyetemi adjunktus annyit keres, mint egy gyorséttermi dolgozó, az egyetemi ösztöndíjak alacsonyak és évek óta változatlan összegűek. Az egészségügy súlyosan alulfinanszírozott, a kórházi adósság sosem volt olyan magas, mint 2022 végén. Az orvosok bérét rendezték, de az egészségügyi dolgozókét nem. Ez mind a kormány felelőssége. Nem indok, hogy ezekre nincs fedezet, ha a Vodafone felvásárlására, vagy propagandára van pénz.
A kormány 2023-ban nem költ annyit az egészségügyre, az oktatásra vagy családtámogatásra, mint amennyit az infláció felemészt. Az MSZP létbiztonsági csomagot dolgozott ki, mely megóvná a magyar családokat a lecsúszástól. Ezen felül a pedagógusokat ne üldözzék el, ne fenyegessék, ne rúgják ki, hanem rendezzék a pedagógusi életpályát. Arra is szükség van, hogy az egészségügy finanszírozása megoldódjon.
Vajda Zoltán egyéni képviselőként arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány ne vegzálja a fővárost, ne vonjon el újabb és újabb forrásokat, ne fújjon le fontos beruházásokat.