mszp.hu | Belföld
2023. augusztus 04. 13:08

Valós gyermekvédelmet a demagóg kampányeszközök helyett!

Valós gyermekvédelmet a demagóg kampányeszközök helyett!
„A kormány szélmalomharcot folytat a gyermekvédelem tekintetében nem létező ellenségekkel, miközben a valós, a gyermekekre tényleges veszélyt jelentő kérdésekkel nem foglalkozik” – mondta Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján.

A gyermekvédelem kérdésköre egy olyan téma, „amelyről – különösen szülőként – nem lehet érzelmek nélkül beszélni” – kezdte sajtótájékoztatóját Gurmai Zita frakcióvezető-helyettes, az MSZP Nőtagozata és a PES Women elnöke.

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap a gyermekvédelem kérdése, ugyanis „hétről hétre érkeznek olyan megrendítő, megbotránkoztató hírek, amelyekben a tényleges, valós gyermekvédelem súlyos hiányosságainak a következményeiről hallhatunk” – emlékeztetett a politikus. 

A sajtóhírek alapján megállapítható, hogy a gyermekek a leggyakrabban a családon belüli erőszak, illetve az elvált szülők esetén a láthatás idején elkövetett konfrontáció áldozataivá válhatnak, de akad olyan eset is, amikor a gyermekek a nevelőszülőknél bekövetkezett súlyos visszaéléseknek, atrocitásoknak, olykor tragédiáknak elszenvedői. Ezeken kívül előfordulhat még az iskolában, nevelési intézményben, illetve az egyházi közegben elszenvedett szexuális jellegű abúzus, zaklatás és pedofília.

„Szakértők szerint a 2015 és 2020 közötti időszak adatait vizsgálva megállapítható, hogy ha egy szülőt jogerősen el is ítél a bíróság kiskorú veszélyeztetéséért, a szülői felügyeleti jogot csupán tízből egy esetben vonják meg” – érvelt Gurmai Zita.

A szakértők összesen 1200 esetet néztek végig, az esetekből kiderül, hogy a bántalmazások nagy része a kapcsolattartás alatt történt. „A kriminológusok szerint megesik, hogy a gyerekek félnek, mégis elmennek a láthatásra, mert tudják, hogy ha nem mennek el, akkor feljelentik az anyát a kapcsolattartás akadályozásáért, és ha gyűlik a sok feljelentés, akkor a vége az is lehet, hogy megvonják az anyától a szülői felügyeleti jogot” – fogalmazott az MSZP országgyűlési képviselője. 

A tavalyi évben is történt több emberölés a láthatás ideje alatt. Volt, amit öngyilkosság is követett. A gyermekvédelmi intézményekben élő gyermekek pedig nagy arányban válnak gyermekprostitúció áldozataivá.  

Ezért Gurmai Zita írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Orbán Viktor miniszterelnöknek: „Mikor és milyen módon kívánja teljesíteni végre a gyermekek védelmével kapcsolatos törvényi kötelezettségeit?” címmel. 

A kormány „családbarát” jelzővel illeti magát, mégsem tesz semmilyen érdemi lépést a gyermekvédelem ügyében. Szélmalomharcot folytat nem létező ellenségekkel, miközben a valós, a gyermekekre tényleges veszélyt jelentő kérdésekkel nem foglalkozik, a gyermekvédelem kérdését demagóg, uszító kampányeszközzé degradálta.

Egy magára valamit is adó, felelős kormány sohasem vetemedne arra, hogy kampányeszközzé silányítsa le a gyermekvédelem kérdését, miközben súlyos gyermekbántalmazási és gyermekmolesztálási ügyek látnak napvilágot heti szinten – érvelt Gurmai Zita. 

A kormány és a Fidesz a gyermekvédelminek titulált alkotmány-módosítást távoli veszélyekre és jelenségekre hivatkozva hozta meg, így érhetetlen, hogy konkrét, gyermekek halálát okozó és emberi méltóságát szexuális zaklatáson keresztül súlyosan sértő esetekben hallgatnak. Érthetetlen, hogy ezen visszaélések esetén a kormány miért nem él a törvénykezés eszközével a gyermekek biztonságának garantálása érdekében.

Konkrét lépésekre volna szükség annak érdekében, hogy a kormány ténylegesen teljesítse a gyermekek védelmével kapcsolatos, törvényben rögzített kötelezettségeit. 

A kormánynak felül kellene vizsgálnia a nevelőszülőkre vonatkozó szabályokat annak érdekében, hogy a gyermekek jogai ne sérüljenek és a gyermekek élete ne legyen közvetlen veszélyben. Konkrét intézkedésekre volna szükség a gyermekek láthatásával kapcsolatos ügyek tekintetében is, hogy a gyermekek ne kényszerüljenek a bántalmazó szülővel való találkozásra. 

A kormánynak haladéktalanul intézkednie kell annak érdekében, hogy „a gyermekeinket, unokáinkat ne érjék ilyen jellegű atrocitások, és a szülők biztonságos közegben tudhassák az utódaikat” – összegzett sajtótájékoztatója végén Gurmai Zita. 

Kapcsolódó párttagok