mszp.hu | Belföld, Gazdaság
2021. október 26. 12:13

Varga Mihály már a kazah egészségügyet virágoztatná fel, miközben az ajkai kórházban már egy hónapja nem működik a CT

Varga Mihály már a kazah egészségügyet virágoztatná fel, miközben az ajkai kórházban már egy hónapja nem működik a CT
Sajtóhírek szerint egy hónapja nem működik az ajkai kórház CT-berendezése, mert ennyi idő alatt sem sikerült elintézni egyetlen alkatrész kicserélését. Mindeközben Varga Mihály pedig arról értekezik, hogy a magyar egészségipar egyre több lehetőséghez juthat Kazahsztánban. Javasolnánk a kormánynak, hogy a kazahsztáni egészségügy felvirágoztatása előtt talán fordítson nagyobb figyelmet Magyarországra, most első sorban Ajkára.

Ez az eset is azt bizonyítja, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság sem tudja garantálni a betegeknek, hogy a megfelelő időben kapják meg a megfelelő ellátást. Ennek a szervezetnek a létrehozása sem a betegek érdekeiről szólt, csupán az újabb központosítást szolgálta.

Kásler Miklósnak onkológusként tisztabán kell lennie azzal, hogy a CT-vizsgálatok milyen fontos szerepet játszanak a daganatos megbetegedések felismerésében. Éppen ezért a miniszternek sürgősen választ kell adnia arra a kérdésre, hogy miért veszélyeztetik a betegek ellátását bürokratikus akadályokkal, miért kell egyetlen alkatrész kicserélésére egy hónapot várni?

A betegség korai felismerése életmentő jelentőségű, ezért a vizsgálatok nem tűrhetnek halasztást, hiszen Magyarország már így is a világ élvonalába tartozik a daganatos megbetegedések okozta elhalálozások rangsorában. Az MSZP éppen ezért támogatja az Európai Egészségügyi Unió megvalósítását, amivel hosszú távon garantálni lehet hazánkban mindenki számára az európai szintű és minőségű egészségügyi ellátást.

MSZP