mszp.hu | Belföld, Gazdaság
2021. november 11. 13:09

Városaink kifosztása nem kormányzás! – Az iparűzési adó elvonása nélkül is lehet magasabb a minimálbér

Városaink kifosztása nem kormányzás! – Az iparűzési adó elvonása nélkül is lehet magasabb a minimálbér
A kormány hivatalosan is bejelentette, hogy csak az önkormányzatok kárára tudja elképzelni a legkisebb bérek növelését, mivel 2022-ben is el fogja venni a településektől az iparűzési adó felét a cégek kompenzálására hivatkozva. Ez az álságos lépés azonban csakis a Fidesz önkormányzatokkal szembeni bosszúpolitikájáról szól, hiszen megszorítások nélkül is növelni lehetne a minimálbért.

Az MSZP adómentes minimálbérről szóló javaslatával ugyanis úgy emelkednének a fizetések, hogy az semmilyen kiadást sem jelentene a kis- és középvállalkozások számára, és az önkormányzatokat sem kell megsarcolni a megvalósításához.

Nem azzal van probléma, hogy a kormány támogatni akarja a vállalkozásokat, hanem azzal, hogy ezt csak egy másik terület kárára tudja elképzelni. Szerintünk a vállalkozások és az önkormányzatok is támogatásra szorulnak, de nem egymás ellenében! Éppen ezért tiltakozunk az iparűzési adóbevételek ismételt megfelezésé ellen!

Ezzel a megszorító politikával ugyanis a Fidesz elveszi a fejlődés lehetőségét a településektől és az ott élő emberektől, mivel az iparűzési adó szinte az egyetlen megmaradt bevételi forrása az önkormányzatoknak. Mégis hogyan segítene a vállalkozásoknak és a dolgozóknak az, ha az önkormányzatok teljesen ellehetetlenülnének anyagilag és már képtelenek lennének ellátni a feladataikat?

Elengedhetetlennek tartjuk az uniós szinten a sereghajtók közé tartozó magyar minimálbér emelését, de úgy, hogy az semmilyen kiadást se jelentsen a kis- és középvállalkozások számára és ne jelentsen újabb bevételkiesést az önkormányzatoknak!

Városaink kifosztása nem kormányzás, ezért a továbbiakban is azért dolgozunk, hogy 2022-től olyan kormánya legyen Magyarországnak, amely az önkormányzatokat partnerként és nem ellenségként kezeli. Csak a kormányváltás biztosíthatja, hogy a települések ismét teljes feladatellátási, gazdasági és szakmai önállósággal rendelkezzenek.

Nemény András,
a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke, Szombathely polgármestere

Kapcsolódó párttagok