Ez a döntés azonban sokkal több embertől veszi el a vasúti közlekedés lehetőségét, mint amennyit „visszaadott” a tömegközlekedésbe az alig használt szárnyvonalak újranyitásával.
A járatmegszüntetések igazi vesztesei között található Békés megye. A megyeszékhelyek közül városunkat érintette a leghátrányosabban a „párhuzamosságok megszüntetése”. Az új vasúti menetrend életbe lépésével nehezebb lesz megközelíteni vasúton Békéscsabát. Csökkent a járatok száma, amelyen a fővárosba lehetett eljutni, és ami még szomorúbb, hogy a környező településekről is nehezebb lesz eljutni a békési megyeszékhelyre.
Vantara Gyula szerint nem leszek elbocsájtások. A szakértők szerint azonban a járatritkítás következményeként 6000 munkaóra szűnik meg Békés megyében, mely 45-50 munkahelyet fog érinteni. A Mozdonyvezetők Szakszervezete szerint is várhatók elbocsájtások, de ez józan ésszel is belátható. Ha megszűnik a járatok hetede, akkor miért kellene annyi alkalmazott?
Többen próbálták elaltatni a közvéleményt, hogy csak a „lehető legkisebb mértékben sérülhetnek az utazóközönség többségi igényei”. A részletekből ezzel szemben látható, hogy késő délutántól nem lehet átszállás nélkül eljutni a fővárosba. A Budapestre közlekedő szerelvények fele nemzetközi vonat, melyek érkezési időpontja – az eddigi tapasztalatok szerint – finoman szólva is bizonytalanságot rejt magában. Az Újszeged – Makó – Mezőhegyes – Békéscsaba vonalon napi nyolc szerelvényből öt(!) megszűnt, és sok helyen csak a kirakat szintjén marad meg a közlekedés; azaz csak reggel és este jár vonat.
Hamarosan Békéscsabára ér a vasútfejlesztés, melynek végén Békéscsaba és Gyoma között is 160-nal közlekedhet a vonat és felújítják a vasútállomást. Sajnos azonban mire ideér a fejlesztés lassan nem marad vonat ami közlekedhetne a felújított pályán. Békéscsaba polgármestere a közlekedésben lévő párhuzamosságok megszüntetéséről beszél, de elfelejti, hogy busszal minimum másfél órával később lehet eljutni a fővárosba mint vasúton. Vantara Gyula logisztikai központot álmodik, eközben parlamenti szavazataival még az eddig viszonylag jól működő közlekedésben is hátrányos helyzetbe hozza Békéscsabát.
Az MSZP Békéscsabai Szervezetének nevében:
Miklós Attila,
elnök
2012. április 16. 13:49
Vasútleépítés Békéscsabán
Sokat változott a Fidesz közlekedéspolitikája az elmúlt egy évben. 2010. júliusában ugyanis újranyitotta a kihasználatlan és veszteséges szárnyvonalakat mondván, hogy a „vasútnyitás társadalompolitikai kötelezettség”. Most viszont a kihasználatlanságra hivatkozva megszüntette az országban közlekedő vonatok hetedét.