A gyógyszerkassza 83 milliárdos lefaragása miatti árréskiesést a kis- és nagykereskedőknek is vissza kellene pótolni, de erre egyre kevésbé képesek. A patikák mellett most már a nagykereskedők is eladósodtak, így két fontos forgalmazó ma bejelentette: a jövőben csak készpénzért ad gyógyszert a kórházaknak. A kiesés drámai lehet, ugyanis szinte a teljes gyógyszerpalettát és az infúziókat a két forgalmazó garantálta. Eddig.
A tartozás mértéke jól mutatja, milyen katasztrofális helyzetet eredményezett az Orbán-kormány megszorító politikája: a már megkapott infúziók 40, azaz negyven (!) százalékával tartoznak a kórházak. Nem csoda, hogy a forgalmazó nem veszélyezteti a működését még nagyobb eladósodottsággal.
A kórházak helyzete szintén tragikus, hiszen nem sokáig képesek a számlákkal ügyeskedni. Amennyiben a folyamat nem változik az év végéig - és ugyan mitől változna? -, akkor a tartozás mértéke elérheti a 60 milliárd forintot.
A mostani trendnek a következményei pedig egyenesen életveszélyesek, nemcsak a kórházak számára, hanem a betegek esetében is. Amit pár hete kuriózumként közölt a média, miszerint a zalaegerszegi kórházban nem tudtak gyógyszeres ellátást biztosítani néhány rákbetegnek, az holnaptól rendszeressé válhat.
A következmények drámaiak lehetnek: az Orbán-kormány dilettáns intézkedésének következtében az indokolatlan halálesetek száma radikálisan növekedni fog.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja ezt az állapotot és haladéktalan intézkedéseket vár az Orbán-kormánytól a probléma megoldására. Magyarország nem veszíthet egyetlen embert sem egy megbukott, dilettáns gazdaságpolitika miatt.
Tukacs István,
az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának MSZP-s tagja
Korózs Lajos,
az MSZP elnökségi tagja
2011. november 22. 13:17
Végveszélyben a kórházak
A Fidesz megszorításai ma már a kórházakat is végveszélybe sodorták.