A magyar felsőoktatási intézményekben feszült a hangulat, hiszen egyetemi oktatók ezrei követelnek méltányos fizetésemelést. Főleg azokban az intézményekben okoz gondot a bérkérdés, ahol nem történt fenntartóváltás, ahol nem hajoltak meg a kormány akarata előtt, hanem ragaszkodnak az autonómiájukhoz, az oktatási és kutatási szabadságukhoz.
Hiller István elmondta, hogy az alapítványi fenntartású egyetemek működése semmilyen perdöntő előnyt nem mutat. Nőtt a bürokrácia és nem lett jobb az oktatás minősége.
„Az állam központi költségvetése a mi adóforintjainkból finanszírozza és fizeti azokat az egyetemeket, amelyeket kiadott a saját kezéből” – fogalmazott a modellváltással kapcsolatosan az MSZP országgyűlési képviselője.
Ez pedig olyan helyzetet eredményezett, hogy az állam jogi értelemben már nem fenntartója ezeknek az egyetemeknek, mégis fizeti az intézmény költségeit. Sokféle felsőoktatási modell van a világban, vannak állami, illetve alapítványi fenntartású egyetemek, olyan azonban csak Magyarországon van, hogy az állam fizeti meg egy olyan egyetem költségeit, amely alapítványi fenntartásba került.
Az Európai Unió súlyos szankciókkal sújtja az alapítványi egyetemeket a személyi összetétel és létrehozás módja miatt. Ezekben az intézményekben tanuló diákok pedig nem vehetnek részt az Erasmus diákcsere, valamit a Horizon nevű együttműködési programokban. Ezt a problémát a kormány okozta, így a feladata is ezt helyrehozni.
Hiller István a magyar pedagógusok béremeléséről is beszélt, amelyet a magyar államnak, a magyar központi költségvetésnek kell állnia. „Hosszú időn keresztül mondtak mindenfélét, hogy Brüsszel miatt nem lehet megcsinálni, aztán végül mégiscsak nekünk lett igazunk, hogy ezt a központi költségvetésből kell megcsinálni” – fogalmazott az MSZP országgyűlési képviselője.
Az is komoly problémákat okoz, hogy Magyarországon a közoktatás ügye a Belügyminisztériumhoz, a felsőoktatás pedig a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozik – fogalmazott Hiller István.
Hiller István 5 pontban fogalmazta meg az MSZP javaslatait a felsőoktatás helyzetének rendezésére vonatkozóan:
- Kezdődjenek azonnali tárgyalások a felsőoktatásban dolgozók béremeléséről.
- Vizsgálják felül az alapítványi modell működését.
- A kormány tegyen új lépéseket annak érdekében, hogy a magyar felsőoktatási intézmények visszakerüljenek az uniós vérkeringésbe.
- A kormány ne sújtsa a továbbra is autonóm egyetemeket, hanem ismerje el az ott zajló munkát.
- A Zeneakadémia esetében az egyetemi autonómia jelenti a megoldást, hogy ismét a magyar zeneművészet kerüljön középpontba.