Gurmai Zita európai parlamenti képviselő július 12-én a portugál fővárosba látogatott, hogy részt vegyen számos, a nemek közötti egyenlőség témájához kapcsolódó rendezvényen. A nap folyamán részt vett egy munkaebéden többek között portugál szocialista képviselőkkel, Zorrinho szocialista vezetővel és Elsa Pais egyenlőségért felelős parlamenti albizottsági képviselővel. A rendezvényen ezenkívül jelen volt Maria de Belem, a portugál Szocialista Párt elnöke, aki az első nő e poszton.
„Két európai szintű prioritás is szerepel a teendők között: egyrészt a női kvóta bevezetése, a nők politikai részvételének növelése, másrészt pedig a szexuális céllal folytatott emberkereskedelem megakadályozása” – hangsúlyozta a PES Women elnöke az UGT szakszervezettel történő találkozóján.
Gurmai Zita portugáliai látogatása során találkozott szocialista képviselőkkel és civil szervezetek vezetőivel, akikkel ismertette a PES Women tevékenységét. A politikus beszámolt a PES és PES Women közös leveléről, amelyet Reding és Malmström biztosoknak küldtek. E levél különleges intézkedések megtételét sürgeti az emberkereskedelem megállítására vonatkozóan. „A PES Women kiemelt céljai közé tartozik a nőket sújtó emberkereskedelem visszaszorítása. Felhívjuk tehát Reding és Malmström biztosok figyelmét, hogy az Európai Bizottság nagyobb fokú szerepvállalására van szükség e rendkívül súlyos jelenség visszaszorítására” – hangsúlyozta – Gurmai Zita.
„A nemek közötti egyenlőség a politikai prioritások között kell, hogy szerepeljen. Nem veszíthetjük el ezt a kitűzött célt, különösen ebben a válságos időszakban, amikor fejlődésre van szükségünk, nem pedig visszaesésre” – jegyezte meg a képviselőasszony.