mszp.hu | Belföld | közlemény | Sport
2015. december 11. 12:41

Veszélybe került a magyar sportolók riói szereplése!

Veszélybe került a magyar sportolók riói szereplése!
Veszélybe került a magyar sportolók riói nevezése, miután a Kúria jogerős döntésében nemrég kimondta: a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tisztségviselőit jogsértően választották meg, így a szervezet ma is törvénytelenül működik. Márpedig, ha illegitim testület nevezi a magyar sportolókat, a nevezést megkérdőjelezhetik.

 A Fidesz ahelyett, hogy ennek a botrányos helyzetnek az érdemi megoldására tenne javaslatot, egy olyan új jogi szabályozást javasol, ami azt a konkrét bírósági eljárást szüntetné meg, amelyben a jogsértően megválasztott MOB határozatainak érvénytelenségéről születne döntés. Ez amellett, hogy súlyos jogállami problémát jelent - hiszen a jogalkotók nem avatkozhatnak be konkrét bírósági eljárásokba - érdemben nem old meg semmit.

Az MSZP követeli, hogy a Fidesz párttársuknak, a MOB jogsértően megválasztott elnökének védelme érdekében ne veszélyeztesse a magyar sportolók olimpiai szereplését, hanem a leggyorsabban tegyen rendet a MOB-ban! Minthogy sikeres olimpiai szereplésünk nemzeti érdek, az MSZP kész részt venni egy érdemi megoldást kínáló jogalkotási eljárásban.

Lukács Zoltán,
az MSZP alelnöke, frakcióvezető-helyettes

Bárándy Gergely,
a Törvényalkotási bizottság alelnöke