A hazai tudományos kutatás és felsőoktatás, a magyar tudósok az elmúlt években számos kiemelkedő eredményt és kitűnő publikációt, sok tiszteletre méltó felfedezést, innovációt és korszerű alkalmazást produkáltak itthon és szerte a világban. Ezekkel újabb elismerést és rangot szereztek nemzetünknek. Ugyanakkor az elmúlt, közel négy év során megszaporodtak azok a riasztó jelek, sőt tendenciák, amelyek arra vallanak: a Fidesz–KDNP-kormányzat részéről súlyos veszély fenyegeti a magyar tudományt, a kutatási és a felsőoktatási szabadságot. Már az eddig okozott károk jó része is visszafordíthatatlan; a mindent a választási és csoportérdekeinek alárendelő hatalom részéről nap mint nap egyre döbbenetesebb „tudománypolitikai” és „felsőoktatás-politikai” intézkedések születnek s várhatók.
Örülhetünk az új természet- és élettudományi kutatási bázisok felépülésének Budapesten és Pécsett, de aggasztóak a széles körben tapasztalható forráskivonások, amelyek több helyütt az alapkutatásokat veszélyeztetik. A fejlesztő kutatások és alkalmazások terén növekszik lemaradásunk nem csupán az Európai Unióban, hanem a régióban is, ami súlyos gazdasági következményekkel jár. Hasonlóképp aggályosak az átláthatatlan pénzátcsoportosítások és személyi döntések, amelyek a nemzeti tudomány alapértékei és szükségletei helyett lobbi- és kliensi érdekek eluralkodását, esetenként maffiahálózatok állami szintű működését sejtetik. Nincs átfogó és előremutató kormányzati koncepció a kutatás, az innováció és a felsőoktatás fejlesztésére, jóllehet ez lehetne hazánk gazdasági, társadalmi, kulturális felemelkedésének, az évek óta tartó stagnálásból, leépülésből való kitörésnek az esélye.
A kutatás szabadságát, a tudományos nézetcserék pluralizmusát drámaian veszélyezteti a szinte mindenütt tapasztalható bürokratikus centralizálás, a döntések egyre följebb koncentrálása és a kutatóhelyek átgondolatlan, sőt felelőtlen átszervezése. A viszonylag alacsony költségigényű társadalomtudományi területen különösen aggasztó folyamatok zajlanak. Miközben a kormányzat újabb és újabb, „tudományos”-nak szánt intézeteket hoz létre és rendel maga alá a hatalom napi politikai és ideológiai érdekeinek szolgálatára, az akadémiai és más kutatóintézeteknek egyre több megregulázást, létszámcsökkentést és pénzügyi megszorítást kell elszenvedniük. Így esett a Fidesz-hatalom áldozatásává – egyebek mellett – az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Kutatóintézete; veszélybe került a Politikatörténeti Intézet s gazdag iratanyaga. Legutóbb pedig a XX. századi magyar nemzeti kultúra és tudomány egyik legnagyobb alakjának, a nemzetközileg is magasra értékelt Lukács Györgynek a hagyatéki könyvtárát, archívumát, emlék- és kutatóhelyét fenyegeti fölszámolás, illetve szétdarabolás – méghozzá magának az Akadémiának, illetve Könyvtárának a részéről. Milliókat, sőt milliárdokat költ a hatalom arra, hogy új stadionokat és egyházi intézményeket építtessen, továbbá hogy a nemzeti önismeretet a jobboldali ideológia és emlékezetpolitika jegyében átprogramozó, kormányzati „szellemi műhelyeket” hozzon létre s gyakran szakmai kompetencia nélküli hűséges kádereit pozíciókba juttassa. A Fidesz-hatalom igyekszik eljelentékteleníteni az MTA kutatóhelyeit, a másként gondolkodókat kirekeszti a nyilvánosságból; az alkotómunkához és a fejlődéshez nélkülözhetetlen szerves építkezés, a tudományos autonómia és vita, a valódi innováció egyre szűkebb lehetőségek közé, már-már fél- vagy illegalitásba szorul. A szinte teljesen elfoglalt „közszolgálati” média pedig látványosan kiszolgálja ezeket a törekvéseket.
Jól tetten érhető ez a folyamat a Magyar Tudományos Akadémia működésének riasztó zavaraiban is, amelyek nem csupán az akadémiai törvényt, hanem az – amúgy ezer sebből vérző – Alaptörvényt, az elemi jogelveket is sértik. Szomorú példa erre az a kétes szerep, amelyet a közterületek politikai célú átnevezésének „szakmai” alátámasztására az Akadémiára ruháztak (s amit az MTA elnöksége bizony nem hárított el). Hasonlóképpen szembetűnő ez a tendencia a magyar felsőoktatásban, az egyetemek és főiskolák kivéreztetésében és autonómiájuk fölszámolásában is. Abszurdum, hogy a miniszterelnök támogatásával egy iparkamarai lobbi dirigáljon a magyar köz- és felsőoktatás, valamint a műszaki fejlesztés sorskérdéseiben!
Nincs rá mentség, hogy az MTA egykori elnökének, a legnagyobb magyar vallás- és közoktatásügyi miniszternek, a 200 évvel ezelőtt született Eötvös Józsefnek az országában visszatérjenek a kiegyezést és a modernizációt megelőző időszak árnyai és árnyalakjai. A vallások és egyházak tisztelete nem igazolja az egész hazai szellemi életet mind riasztóbban átszövő és torzító reszakralizációt, a szekularizáció visszavonását, az állam és az egyház elválasztása polgári vívmányának fundamentalista, reakciós „korrekcióját”. A tudománytalan és történelmietlen felfogások tolerálása, a misztikus, a sarlatán és kontár nézetek médiatámogatása, hallgatólagos államhatalmi ösztönzése megrendítő csapást mér a felvilágosult nemzeti szellemiségre, a magyar kultúrára, az autonóm és szükségképpen kritikai értelmiségre.
Amikor a magyar tudomány és felsőoktatás kormányzati átpolitizálása, a jobboldali ideológiák szolgálóleányává lefokozása ellen tiltakozunk, amikor a tudomány autonómiájának, a kutatás, az innováció és a felsőoktatás, a Magyar Tudományos Akadémia szabadságának helyreállítását követeljük, az egész ország, a magyarság jövőjéért, a korszerű nemzeti identitásért viselt felelősség vezet bennünket.
Budapest, 2013. december 11.
Veszélyben a magyar tudomány szabadsága és műhelyeinek autonómiája!
Az MSZP Tudományos, Felsőoktatási és Innovációs Tagozatának nyilatkozata.