mszp.hu | Belföld | mezőgazdasági termelők MOSZ
2014. március 28. 14:30

Vidéki foglalkoztatás-bővítés: fideszes földmaffia helyett 250 ezer új munkahely!

Az MSZP üdvözli a MOSZ 10 éves vidéki foglalkoztatás-bővítő programjának kezdeményezését.

A MOSZ csütörtökön ismertetett elképzelése összecseng az MSZP álláspontjával, miszerint érdemi tőkevonzó képessége, így foglalkoztatás-bővítő lehetősége vidéken elsősorban a működő mezőgazdasági termelőknek van.

A Mesterházy-kormány célja, hogy a mezőgazdasági termelők – függetlenül a méretüktől vagy gazdálkodási formájuktól – nagyobb aktivitást mutassanak a mezőgazdasághoz közvetlenül kötődő, illetve közvetlenül nem kötődő gazdasági tevékenységek elterjesztésében.

A Mesterházy-kormány 250 000 új valódi, új munkahelyet teremt, amiből legalább százezer kistelepüléseken ad biztos egzisztenciát az ott élőknek. Ebben segíthet, ha az állattenyésztés és a kertészet fejlesztésében, az élelmiszer-feldolgozásban, a falusi turizmusban, a megújuló energetikában, az épületenergetikai programokban, illetve egyéb beszállítói tevékenységben nagyobb aktivitást vállalnak a mezőgazdasági termelésben működő vállalkozások, illetve a kistelepülési önkormányzatok.

Április 6-án a vidéki emberek kinyilváníthatják: nem törődnek bele a fideszes földmaffia által kínált cselédsorsba, hanem inkább a kormányváltó erők által kínált új társadalmi kiegyezésre, új munkahelyek százezreinek létrehozására szavaznak.

Gőgös Zoltán,
országgyűlési képviselő