Az MSZP frakcióvezetője, Halmi József javasolta a közgyűlésnek a napirendi pont levételét és elnapolását egy későbbi időpontra, mivel felelőtlenségnek tartotta a frakció az előterjesztésben ismertek és a közgyűlésen napvilágot látott információk alapján napirend továbbtárgyalását.
Jelenleg rendőrségi vizsgálat zajlik a Holding könyvelését végző cégnél, és a képviselőtestületben olyan kérdésköröket fogalmaztak meg mind a közgyűlés vezetése, mind a Holding vezetése felé, amik megválaszolása nélkül nem lehet a megye legnagyobb foglalkoztatója beszámolóját elfogadni.
Dr. Veres János, képviselő a megyei közgyűlésen elmondta, mivel nem áll rendelkezésre sem könyvvizsgálói vélemény, sem felügyelőbizottsági vélemény, nincs lehetősége a mai közgyűlésnek érdemben állást foglalni. Bár ellenzékben, a kompromisszumot keresve a zárt ülés lehetőségét is javasolta a képviselő a közgyűlésnek, hogy előrébb juthassanak, és megismerjék a könyvvizsgáló álláspontját személyesen, aki a jelenlegi helyzetben nyilvánosan nem nyilatkozhatott. A FIDESZ frakció nyomására sajnos a nyilvánosság előtt zajlott tovább a partalan vita.
Dr. Veres János, úgy nyilatkozott: Sajnálom, hogy a határozatjavaslat, amit a közgyűlés elnöke tett, figyelmen kívül hagyott két igen fontos jelentés tartalmát és az elnököt ruházta fel a továbbiakban a beszámolók elfogadására, mivel így sem érdemi vitát nem folytathattunk, és a Fidesz frakció elképesztő helyzetet teremtett.
Boros László, képviselő egy silány, nem követhető anyagnak nevezte a beszámolót, amit szakmai szemmel igyekezett áttanulmányozni, de sajnos a korábban egészségügyi témában feszegetett kérdésekre sem talált benne válaszokat. Súlyos szavakat viszont igen, mint, 2010 – es kiszámítható finanszírozás, csökkenő finanszírozás, gazdasági stabilizáció, válságkezelés, és sorolhatnám. De vajon ezek a kijelentések mit jelentenek a megye egészségügyét tekintve, mit jelent a dolgozókra és a betegekre nézve?
A napirendi pont sajnos elfogadásra került az MSZP képviselők szavazása nélkül, a további ellenzéki képviselők tartózkodásával is.
2011. május 25. 15:42
Viharok a megyei közgyűlésen
Szabolcs - Szatmár-Bereg megye egészségügye, és az ellátásért felelős Holding körül mindig nagy vihar kavarog a Megyei Közgyűlésen. Nem volt ez másképp ma sem.