Vissza a 100 százalékos vasárnapi bérpótlékot!
Elég volt a mellébeszélésből, a hazudozásból! A Fidesz adja vissza a dolgozóknak a 100 százalékos vasárnapi bérpótlékot! – címmel szólalt fel Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn a Parlamentben.
A szocialista politikus emlékeztetett: a kormány rossz döntésének köszönhetően a vasárnapi bérpótlék 50 százalékra csökkent. Ennek orvoslása érdekében az MSZP átfogó javaslatcsomagot nyújtott be, ami védi a hétvégén is dolgozó állampolgárokat, ráadásul a javaslatcsomag mindenkit érint, nemcsak a kiskereskedelmi szektorban dolgozókat.
A javaslat szerint hetente 40 óra lehet a munkaidő, amitől csak komoly indokkal lehet eltérni 60 óráig. A munkavállalóktól havonta két vasárnap lehetne munkát elvárni, ettől eltérni csak írásos megállapodás megléte esetén lehetne.
Továbbá az MSZP javaslata kiterjesztené a száz százalékos bérpótlékot, illetve járulékmentessé tenné a vasárnapi bérpótlék 50 százalék fölötti részét, hogy az ne terhelje a munkaadókat.
Engedélyezzék újra a szabad tankönyvválasztást!
Kiss László arról beszélt, hogy a tankönyvrendelési folyamat indulásával újra megkezdődik az a "mizéria", ami évek óta jellemzi a területet. A politikus problémásnak nevezte a kísérleti tankönyveket és a kiadványok terjesztését is. Miért érdekük fenntartani ezt az állapotot? - kérdezte, azt követelve, hogy újra engedélyezzék a szabad tankönyvválasztást.
Ha van pénz, van gyógyítás?
Tukacs István arról beszélt, hogy egyre kevesebb orvos és ápoló egyre nehezebb körülmények között gyógyít. A politikus egyebek mellett a várólisták csökkentésére szánt forrásokról kért adatokat.
A közfoglalkoztatás az egyre növekvő szegénység zsákutcája?
Gúr Nándor arról beszélt, hogy mindössze 52 ezer forint ma egy közfoglalkoztatott fizetése, ráadásul sokan újból és újból visszakerülnek a rendszerbe. Mikor akarják emelni a közfoglalkoztatottat bérét? - kérdezte.
Mit tesznek a kullancsok okozta betegségek megelőzéséért?
Bangóné Borbély Ildikó azt kérdezte, mit kíván tenni a kormány a kullancsok okozta fertőző betegségek megelőzése érdekében.
Miért hagyják veszni a katonák megtakarításait?
Demeter Márta igazságtalannak és sértőnek nevezte a kormányzat válaszát arra, hogy a katonák Honvéd Egészségpénztárba fektetett megtakarításaiért miért nem nyújtanak kárpótlást. Hangsúlyozta: nem lehet az érintettek felelőtlen befektetéseiről beszélni, hiszen maga a tárca is oda utalta a cafeteriát.
Több pénz kell a gyermekétkeztetésre
Bangóné Borbély Ildikó a tavaszi szünetben nyújtott ingyenes gyermekétkeztetés adataira kérdezett rá, a többi közt arra: az önkormányzatoknak mennyivel kellett kiegészíteniük a forrást. Kevesellte az arra szolgáló 5,3 milliárd forintos állami támogatást.
Ön rendelt ötmilliós fizetést Elnök Úr?
Bárándy Gergely azt kérdezte, Matolcsy György jegybankelnök egyetért-e azzal, hogy ötmillió forintos fizetés jár neki. Felidézte, amikor kormánytag volt, azt hirdették, 2 milliónál nagyobb fizetés pofátlanság. Indokolt-e, hogy osztrák jegybank elnökéhez hasonló fizetése van? - firtatta.
Mikor lesz elnöke ismét a Magyar Akkreditációs Bizottság Felülvizsgálati bizottságnának?
Hiller István azt firtatta, mikor lesz elnöke a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság felülvizsgálati bizottságának. A MAB egy rendkívül fontos testület, minden szak, kar, intézmény működéséhez szükséges a beleegyezése. A felülvizsgálati testület elnöke azonban februárban lemondott, emiatt egy sereg ügy áll a felsőoktatásban - közölte, majd kitért arra, hogy írásbeli kérdése benyújtása óta a MAB elnöke is lemondott.
Ennyivel szúrják ki a nyugdíjasok szemét?
Korózs Lajos kérdésben emlékeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétvégi bejelentésére, amelyik szerint jövőre 0,9 százalékos nyugdíjemelésre várható. A politikus azt mondta, a kormánypártok kétszer leszavazták, hogy az öregségi nyugdíjminimumot emeljék ötvenezer forintra, közel kétszázezer embert kiraktak a nyugdíjrendszerből és nap, mint nap "nyomorgatják" a rokkantakat.