„Hol van a kormány felelőssége? Hátradőlnek abban a helyzetben, amikor látszik, hogy a kormány nélkül nem lehet megegyezni?” – kérdezte a képviselő Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter idézett kijelentésére, aki szerint a kormánynak „messze el kell kerülni” a bértárgyalásokat.
Komjáthi hangsúlyozta: valós érdekegyeztető tanácsot kell létrehozni, különösen a jelenlegi válságos helyzetben.
„Kellenének a számok” – mondta; mind a munkaadók, mind a munkavállalók érdekvédelmi szövetségei – „akik ezeken a bértárgyalásokon részt vennének, ha lennének tárgyalások, de nincsenek” –, sérelmezik, hogy a kormány nem szolgáltat adatokat a jövő évi adókörnyezetről, a várható GDP-ről és termelékenységről.
„Még ezeket sem kapják meg. A kormány ebben a helyzetben lerázza magáról a felelősséget” – mutatott rá Komjáthi, hozzátéve: az MSZP régóta szorgalmazza a valós érdekegyeztetés visszaállítását.
„A válságot ne a kisemberekkel fizettessék meg!” - tette nyilvánvalóvá pártja célját.
Arra a felvetésre, hogy a munkavállalói oldal beláthatná, hogy az általuk kért 26%-os minimálbér-emelés kigazdálkodhatatlan, Komjáthi azt mondta: a munkavállaló „azt érti, hogy nem tud új cipőt venni a gyerekének, hogyha kilyukad, (...) nem tudja eltartani a családját.”
Mint mondta, a munkavállaló „dolgozni akar, pénz akar keresni, a családját akarja eltartani, és a kormánytól pedig azt várja, hogy ebben a helyzetben segítsen!”
A kormánynak pedig legyen lehetősége a segítségre – folytatta, újra ismertetve az MSZP „egyre időszerűbb” javaslatát, hogy a minimálbér legyen adómentes.
„A legkisebb bérből ne vegyenek el. Ez azonnali 15%-os emelést jelenthetne úgy, hogy (...) a munkáltatónak nem kerülne egy forintjába se” – hangsúlyozta.
Kérdésre beszélt élete első – jeles – egyetemi osztályzatáról, amit közösségi oldalán is közzétett. Mint mondta, politikusként eddig is a munka világában tevékenykedett és „a muníciót is nagyrészt onnan” hozta. A jövőben is ezzel szeretne foglalkozni, ezért újra iskolapadba ült.
„Ennek kellene természetesnek lenni, hogy az ember iskolapadba tudjon ülni akár 54 évesen is, illetve azt kellene a kormánynak támogatni, hogy minél több kiművelt emberfő legyen az országban” – szögezte le. Ismertette: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében jelenleg közel 20 ezer 25 év alatti munkanélküli szerepel; az MSZP célja az, hogy minél többen tanulhassanak.
Elmondta: Magyarországon strukturális munkanélküliség van az ország egyes részein és az ipar egyes területein; például az autóiparban is nagy a fluktuáció a túlórák, a tervezhetetlenség, a korai túlzott elvárások, a gyakran változó munkarendek vagy a munkavédelmi szabályok betartatlansága miatt.
Kérdésre megerősítette: nem túlzás, hogy azért „billeg a világ” válságról válságra, mert a globális nagytőke és a bankok profitéhségét nem lehet kielégíteni, ez pedig már az emberiség létét fenyegeti.