fmh.hu
2012. június 22. 09:00

Vizsgálják a megyei földügyeket

Aktuális mezőgazdasági- és földügyek - ezzel az általános címmel, mégis konkrétan az új földtörvény kapcsán tartott fórumot csütörtökön Horváth András és Gőgös Zoltán a városban.

Többek közt egy mányi földtulajdonos kapott választ  a csütörtöki MSZP fórumon arra, vajon egy osztatlan föld esetén van-e az államnak elővásárlási joga vagy felajánlhatja azt megvételre azoknak, akik eddig bérelték tőle. Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, volt mezőgazdasági államtitkár elmondta: igen, de vélhetően az állam most nem él ezzel a lehetőséggel, hisz nincs rá pénz. Gőgös emellett kifejtette: a kormány szerinte a földek későbbi állami felvásárlásával majd továbbadásával új  nagybirtokos rendszer kialakítását éri el, s azok a helyi vállalkozók, akik eddig művelték vagy állatot tartottak rajta, most bajba kerülhetnek. Két konkrét esetben, amelyeknél visszaéléseket gyanítanak,  feljelentést is tettek, ám egyik sem a megyéből való - tette hozzá  Horváth András országgyűlési képviselő, aki  hozzáfűzte: Fejérben is zajlanak vizsgálatok.