A képviselő szerint a zöldgazdaság kiépítése mellett most a munkahelyteremtés a legfontosabb szempont az európai társadalom számára. Herczog szerint a négy pillérre, az innovációra, a piacokhoz és pénzhez való hozzáférésre, illetve az emberi erőforrás képzése alapozott új európai iparpolitika helyes alapokon nyugszik, de vigyázni kell, hogy nehogy elkéssünk a bevezetésével. Ehhez hozzájárulna, ha a következő hétéves költségvetésben a kkv-kra, az európai infrastruktúrák összekapcsolására, illetve az innovációra szánt bizottsági 80 millió euró helyett legalább 100 millió euró jutna.
A képviselő szerint amellett, hogy felgyorsítjuk az uniós programokat. Azokra az ágazatokra kell figyelnünk, ahol piacvezetők vagyunk illetve lehetünk és azokra, amelyekben súlyos függőséget jelent a vesztesek között lennünk. Herczog úgy érvelt, hogy a korábbi válságokból vagy konfliktusok vagy ipari forradalmak vezettek ki bennünket. Nem kérdés merre kell haladnunk. A szocialista képviselő felszólalásában kedvezőnek és betartandónak értékelte az új iparpolitika ambiciózus, 2020-ra az ipart a GDP 20%-éárt, a kereskedelmet 25%-ért felelős ágazatra feltornázó célkitűzéseit.
Zöldíteni és pirosítani kell a gazdaságot
"Egyszerre kell zöldíteni és pirosítani az európai gazdaságot" – fogalmazott Herczog Edit a Friends of Europe nevű tekintélyes európai politikai műhelynek az európai ipar jövőjéről rendezett konferenciáján.