Látnunk kell, hogy Magyarország hét régiójából Budapest kivételével mindet gazdaságilag elmaradott térséggé lehetne nyilvánítani a matolcsyzmus kétéves ámokfutásának következtében. Az Orbán-kormány eddigi regnálása alatt a hátrányos kistérségek még kedvezőtlenebb helyzetbe jutottak. A rossz gazdaságpolitika meglátszik a számok alakulásán is, Parragh László korábbi állításával ellentétben a versenyszférában a foglalkoztatottak száma, valamint a munkavállalók reálbére is drasztikusan csökkent.
Matolcsy György perverz vállalkozói zónája úgy működik, hogy háromszor annyi forrást vesznek el a munkaadóktól, mint amennyit más formában vissza akarnak adni. Ez a terv az elmúlt két év elkövetett hibáinak és vállalkozásellenes politikájának a részbeni kompenzációja lehet csak.
Gúr Nándor,
a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke,
az MSZP alelnöke
2012. július 19. 15:49
Zónapörkölt a vállalkozóknak?
Matolcsy György újabb hagymázas ötletei láttak napvilágot. A gazdaságpolitika Mekk Elekje tanulmányokat olvas, azonban nem tanulta meg a leckét. Ennek lehetünk tanúi a szabad vállalkozói zónákkal kapcsolatos tervénél is, mivel háromszor annyi forrást vesznek el a munkaadóktól, mint amennyit más formában vissza akarnak adni.