Kategória: Belföld



Mi lesz az idősekkel a téli hónapokban?

Mi lesz az idősekkel a téli hónapokban?
„Négyszeresére emelkedett azon idősek aránya, akiknek túlságosan nagy terhet jelent a lakhatási költségek megfizetése” – erről beszélt Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese a parlamentben, a hétfő délutáni interpellációjában.
2023-09-25 18:20 mszp.hu

A kormány válságba taszította Magyarországot, és képtelen megoldani azt

A kormány válságba taszította Magyarországot, és képtelen megoldani azt
Orbán Viktor napirend előtti felszólalása inkább csupán egy panaszáradat volt, mely semmi biztatót nem jelentett a magyar emberekre nézve. A magyarok megélhetéséről nem esett szó, kivéve a fideszes elitéről, hiszen ők – ahogy a korábbiakból is – a jelenlegi válságból is gazdagodni fognak.
2023-09-25 16:39 mszp.hu

Komjáthi Imre: Rengeteg a kudarc és az átverés a bérek kapcsán

Komjáthi Imre: Rengeteg a kudarc és az átverés a bérek kapcsán
Komjáthi Imre az MSZP társelnöke hétfői, napirend előtti felszólalásában azt javasolta, hogy kezdődjenek tárgyalások igazságosabb és versenyképes közteherviselésről. Ennek pedig első lépése lehetne az szja-mentes minimálbér és az európaiminimálisbér bevezetése. Az MSZP ezen felül 8 százalékos minimálbéremelést is javasol.
2023-09-25 16:23 mszp.hu

Tüttő Kata: Tartsa be a kormány a saját törvényeit!

Tüttő Kata: Tartsa be a kormány a saját törvényeit!
A kormány megszorításairól, melyekkel a fővárost sújtják, valamint a jövő évi választások fontosságáról és tétjéről is beszélt Tüttő Kata, az MSZP alelnöke, Budapest főpolgármester-helyettese az ATV pénteki Egyenes beszédében.
2023-09-25 13:53 mszp.hu

Szavazzuk meg végre Svédország NATO-csatlakozását!

Szavazzuk meg végre Svédország NATO-csatlakozását!
Az MSZP ismét kezdeményezte Svédország NATO-csatlakozásának napirendre vételét, valamint megszavazását.
2023-09-25 13:43 mszp.hu

Teltházas Jóléti Magyarország fórum Szekszárdon

Teltházas Jóléti Magyarország fórum Szekszárdon
Az MSZP Jóléti Magyarország fórumsorozatának következő állomása Szekszárd volt, ahova Tüttő Kata és Korózs Lajos alelnökök érkeztek, valamint Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, szekszárdi országgyűlési képviselő. A Szekszárdi Civil Ponton délután 3-tól fogadták a helyieket a szocialista politikusok, 4-től pedig fórum keretén belül ismertették az MSZP Jóléti Magyarország programját.
2023-09-24 18:20 mszp.hu

Harangozó Gábor: Magyarországból jóléti államot kell teremteni

Harangozó Gábor: Magyarországból jóléti államot kell teremteni
Az MSZP alelnöke, Harangozó Gábor Székesfehérváron, a Jóléti Magyarország fórumsorozat következő állomásán úgy fogalmazott: a Fidesz kormányzása alatt az ország folyamatosan csúszik lefelé.
2023-09-23 09:42 mszp.hu

Az inflációkövető nyugdíjemelési technika az évszázad átverése

Az inflációkövető nyugdíjemelési technika az évszázad átverése
Az inflációs adatokról, a nyugdíjemelés kérdéséről, az elhibázott kormányzati politikáról és a társadalom nehéz helyzetéről is beszélt Korózs Lajos, az MSZP alelnöke az ATV start című műsorában.
2023-09-22 16:20 mszp.hu

Molnár Zsolt: szinte nincs olyan nap, hogy valamilyen súlyos közlekedési baleset ne kerülne bele a hírekbe

Molnár Zsolt: szinte nincs olyan nap, hogy valamilyen súlyos közlekedési baleset ne kerülne bele a hírekbe
A legújabb közlekedésbiztonsági javaslatokról, a vezetői engedély kategóriáinak átstrukturálásáról, továbbá az unió kezdeményezéséről és ezen javaslatok megvalósulásnak esélyeiről is beszélt Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója az ATV szerda esti Egyenes Beszéd című műsorában.
2023-09-22 15:13 mszp.hu

Kunhalmi Ágnes: Továbbra is mondani fogom, hogy közös listára van szükség

Kunhalmi Ágnes: Továbbra is mondani fogom, hogy közös listára van szükség
Szegeden tartotta újabb közéleti fórumát az MSZP. Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke szerint óriási a tétje a 2024-es választásoknak, az ellenzéknek pedig közös listán kell indulnia, hogy megverje a Fideszt.
2023-09-22 12:16 mszp.hu
«123456...»