Kategória: Gazdaság



Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be a nyugdíjasok megsegítésére

Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be a nyugdíjasok megsegítésére
Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében. Hétfői sajtótájékoztatóján Korózs Lajos, az MSZP alelnöke elmondta, a kormány évek óta átveri az időseket. Az MSZP javaslataival enyhítené a nyugdíjasok közti egyenlőtlenségeket és valódi segítséget nyújtana.
2023-06-26 12:06 mszp.hu

A Fidesz mind a 444 ellenzéki módosítót leszavazta a Költségvetési Bizottság ülésén

A Fidesz mind a 444 ellenzéki módosítót leszavazta a Költségvetési Bizottság ülésén
A Költségvetési Bizottság szerdai ülésén a módosító indítványokat is tárgyalták. Vajda Zoltán, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke elmondta, 444 ellenzéki módosító került benyújtásra, azonban az összeset lesöpörte az asztalról a Fidesz. A szocialista országgyűlési képviselő szerint ez is azt támasztja alá, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy az uniós források ne érkezzenek meg Magyarországra.
2023-06-21 18:57 mszp.hu

A kormány intézkedései elkésettek és kevesek

A kormány intézkedései elkésettek és kevesek
Az MSZP javaslata szerint az élelmiszerek és a lakossági energiahordozók ÁFÁ-ját 27 százalékról 5-re kellene csökkenteni, a kormánynak le kell mondania erről a plusz bevételről, hiszen az embereknek ez komoly segítséget jelentene. Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a hétfő esti Egyenes Beszédben beszélt a jövő évi költségvetés elhibázottságáról, valamint a kormány okozta gazdasági kockázat következményeiről is.
2023-06-20 11:22 mszp.hu

Csökkentse a kormány 27-ről 5 százalékra az élelmiszerek és lakossági energia-szolgáltatások áfáját!

Csökkentse a kormány 27-ről 5 százalékra az élelmiszerek és lakossági energia-szolgáltatások áfáját!
Az orbáni inflációnak nem a háború, az energiaárak vagy a Szijjártó Péter által megkötött előnytelen gázszerződés az oka, hanem a kormányzat adópolitikája. Dr. Tóth Bertalan hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, az élelmiszerek és a lakossági energiaszolgáltatások ÁFÁ-ját 5 százalékra kell csökkenteni, a hatósági árakat pedig továbbra sem szabad kivezetni.
2023-06-19 15:32 mszp.hu

A jövő évi költségvetési tervezet egy ócska és gagyi tákolmány

A jövő évi költségvetési tervezet egy ócska és gagyi tákolmány
A jövő évi költségvetés tervezete egy ócska és gagyi tákolmány, melyhez még javaslatokat sem érdemes komolyan tenni, hiszen komolyan vehetetlen. Vajda Zoltán, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke, országgyűlési képviselője az ATV Start műsorában elmondta, a kormány elvesztette hitelességét mind nemzetközi, mind hazai szinten.
2023-06-16 14:25 mszp.hu

Vajda Zoltán: Nem jó úgy költségvetést tervezni, mintha lottóznának

Vajda Zoltán: Nem jó úgy költségvetést tervezni, mintha lottóznának
A kormány ismét szembemegy az EU kérésével, hiszen újból nyáron akarják elfogadtatni a jövő évi költségvetést. Ezen kívül tovább növelik a különadókat azok eltörlése helyett. Mindez pedig csak azt fogja eredményezni, hogy továbbra sem fognak megérkezni az uniós támogatások Magyarországra, mondta el hétfői napirend előtti felszólalásában Vajda Zoltán, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke, országgyűlési képviselője. A szocialista politikus a jövő évi büdzsét komolyan vehetetlennek és gagyinak hívta, szerinte a kormány semmit sem tanult a tavaly elkövetett hibájából.
2023-06-12 15:24 mszp.hu

Meddig kell várni a nyugdíjasoknak arra, hogy ne eméssze fel a nyugdíjukat az infláció?

Meddig kell várni a nyugdíjasoknak arra, hogy ne eméssze fel a nyugdíjukat az infláció?
A nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen a korábbi nyugdíjemelést az Európa-rekorder infláció felemésztette. A kormány pedig spórol a nyugdíjasokon, nem tudni terveznek-e évközi korrekciót, Gurmai Zita ezért interpellációjában többek között azt is kérdezte Varga Mihály pénzügyminisztertől, hogy meddig kell a nyugdíjasoknak hitelezni a kormánynak.
2023-06-12 13:28 mszp.hu

Valóban el akarja törölni a kormány a hatósági árakat az élelmiszerárak több mint 40%-os inflációja mellett?

Valóban el akarja törölni a kormány a hatósági árakat az élelmiszerárak több mint 40%-os inflációja mellett?
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint az a hatósági árak inflációcsökkentő hatása szinte jelentéktelen, ez pedig arra is utalhat, hogy a kormány ki tervezi vezetni az ársapkákat június 30-a után. Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselő azonnali kérdésében elmondta, a hatósági árak kivezetése következtében azonnal, jelentősen megdrágulnának az érintett termékek árai, így nem időszerű az ársapkák megszüntetése. Továbbá megkérdezte, készített-e felmérést a kormány az alapélelmiszerek árának várható drágulásáról, valamint, hogy valóban ki akarják-e vezetni a hatósági árakat június végével.
2023-06-12 13:23 mszp.hu

Élhetetlenné fog válni a magyar vidék egy része

Élhetetlenné fog válni a magyar vidék egy része
A vidéket kifejezetten erősen érinti a boltbezárási hullám, sok településen ezzel az utolsó élelmiszer-vásárlási lehetőség szűnik meg. Varga László, az MSZP elnökhelyettese a Spirit FM kedd reggeli Aktuál című műsorában elmondta, az MSZP által összeállított Mentőcsomag a háztartásoknak javaslatcsomag kompenzációt sürget a kisboltoknak, hogy mindenhol elérhetők maradjanak az élelmiszerek.
2023-05-30 11:20 mszp.hu

Az orbáni politika következtében gazdasági válság van Magyarországon

Az orbáni politika következtében gazdasági válság van Magyarországon
„Mi azt mondjuk, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját minden további nélkül nulla százalékra lehetne csökkenteni. Erre is van példa az európai történelemben. A lengyelek például meglépték néhány hónappal ezelőtt. A spanyolok meglépték úgy, hogy ott lényegesen alacsonyabb az élelmiszerek áfája” – mondta Korózs Lajos, az MSZP alelnöke az ATV reggeli műsorában.
2023-05-25 09:18 mszp.hu
«...456789...»