Hírek
A PES Women napjainkra egy valódi női mozgalommá vált

A PES Women történetéről, célkitűzéseiről, valamint a szervezet által elért eredményekről is beszélt Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese, a PES Women elnöke a FEPS Őszi Akadémiájának záróeseményén.
2023-09-20 15:51
•
mszp.hu
Vasúti reformra, nem pedig reptér-felvásárlásra kellene költeni a kormánynak

A jövő évi választásokon az ellenzék összefogása kulcskérdés lehet, mondta el Varga László, az MSZP elnökhelyettese a keddi A nap híre című műsorban. Kifejtette még álláspontját a svédek NATO-csatlakozásáról, a nyugdíjemelésekről és a Budapest Airport állami felvásárlásáról is.
2023-09-20 15:44
•
mszp.hu
A Fidesz akár kétes eszközökkel is visszaszerezné a XVIII. kerületet

Lemondott a XVIII. kerületi Fidesz elnöke, miután kiderült, hogy 5 millió forintot ajánlott az MKKP jelöltjének, hogy induljon el a 2024-es önkormányzati választáson – erről beszélt Kunhalmi Ágnes a választókörzet egyéni országgyűlési képviselője, az MSZP társelnöke az Egyenes Beszéd kedd esti adásában. Kunhalmi Ágnes szerint a Fidesz mindent megtesz, hogy visszaszerezze a kerületet, akár kétes eszközök árán is, de ez nem helyi sajátosság kizárólag.
2023-09-20 15:18
•
mszp.hu
Csak összefogva van esély a 2024-es sikerre

A jövő évi választásokról, valamint az ellenzéki pártok együttműködésének fontosságáról és annak módjáról is kifejtette a véleményét Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, társelnöke a Klubrádió hétfői Megbeszéljük című műsorában.
2023-09-20 13:50
•
mszp.hu
A vasutat kellene fejlesztenie a kormánynak, nem repteret vásárolni!

A magyar vasúti hálózat fejlesztésében, karbantartásában történelmi léptékű lépést lehetne végrehajtani, ha a kormány nem a Budapesti Airport felesleges felvásárlására költene 1536 milliárdot – erről beszélt Varga László, az MSZP elnökhelyettese, szerdai sajtótájékoztatóján. Az MSZP azt kéri a kormánytól, és a szaktárcától, hogy gondolja újra az elképzeléseit, és kezdjen bele a magyar vasút átfogó fejlesztésébe.
2023-09-20 13:05
•
mszp.hu
Az MSZP Szombathelyen folytatta az országjárást

Az MSZP „Jóléti Magyarország” országjáró fórumsorozata hetedik állomásához érkezett. Szombathelyen Kunhalmi Ágnes társelnök, Tüttő Kata alelnök, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, valamint Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes fejtette ki a párt terveit, programját a jövő évi választásokkal és az ország problémáival kapcsolatban. Részt vett a fórumon Nemény András is, Szombathely MSZP-s polgármestere.
2023-09-20 11:52
•
mszp.hu
Gurmai Zita: Döbbenetes, milyen nehéz körülmények között élnek az idősek

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Szocialista Párt kihelyezett frakcióülést tartott Ózdon, ahol a párt politikusai megkezdték a felkészülést az őszi parlamenti ülésszakra. Ezt követően látogattak el több helyi idősotthonba.
2023-09-20 08:28
•
mszp.hu
A közoktatás válságos állapotban van

A közoktatási rendszer jelenlegi állapotáról, a kormány elhibázott oktatáspolitikájáról, valamint a világjárvány oktatásban okozott kárairól beszélt Dr. Hiller István országgyűlési képviselő, az MSZP Választmányának elnöke az Infórádió Aréna című műsorában.
2023-09-19 17:09
•
mszp.hu
Komjáthi Imre: Mi azoknak a hangja szeretnénk lenni, akiket elnyomnak és elcsendesítenek

Az MSZP őszi parlamenti ülésszakra tervezett javaslatairól és programjáról is beszélt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselője a kedd reggeli Startban. Szó volt továbbá a 2024-es választásokról és jelenlegi helyzetről is.
2023-09-19 13:32
•
mszp.hu
A magyar családoknak a villamos energiáért csak a töredékét fizetné a kormány

Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult az energiaügyi miniszterhez, hogy kiderüljön, a kormány a nagyvállalkozókhoz képest miért csak a töredékét tervezi fizetni a magyar családoknak a betáplált villamos energiáért.
2023-09-19 12:09
•
mszp.hu