dr. Angeli Gabriella


BAC03 választókörzet

Német nemzetiségi tanító, jogász.

Nyelvtanárként, tanítóként dolgozott Kalocsán a Kertvárosi Általános Iskolában, a Gyermekotthonban, Budakeszin a Széchenyi István Általános Iskolában és Hartán, a Ráday Pál Általános Iskolában. Kilenc hónapot Svájcban töltött, munkája pályázatok és beruházások előkészítése, lakóingatlanok működtetése volt.

1998-ban, 2002-ben és 2014-ben önkormányzati képviselővé választották. Az elmúlt években megismerte a külső bizottsági tagok feladatait (2006-2010), a nemzetiségi önkormányzat vezetését (2010-2014), és a teljes önkormányzati működést. A bizottságokban eltöltött évek alatt költségvetéssel, oktatással, művelődéssel, sportegyesületekkel, közbeszerzési, jogi és gazdaságfejlesztési kérdésekkel foglalkozott.

Pedagógusi pályafutása és önkormányzati tevékenysége ideje alatt megismerte a különböző tantervek szerinti nevelést és oktatást, bepillantást nyert a KLIK és a tankerületek működésébe, részt vett az óvodák, az iskolák, valamint a kollégium fenntartásában és működtetésében. Jogi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán folytatta, diplomaszerzésének célja a tudás megszerzése volt. Bízik abban, hogy parlamentbe kerülése esetén sikerül változást elérnie a közoktatásban, a művészetek és a kultúra támogatásában.