Helyzetkép - 2015. szeptember–október

Helyzetkép - 2015. szeptember–október
Gazdasági növekedés - A világgazdaság az idei évben a regionális konfliktusok kiéleződése ellenére a tavalyit megközelítő dinamikával bővül.

A fejlett országok gazdasági növekedése valamelyest meghaladja a tavalyi értéket, míg a fejődőké valamelyest elmarad attól. Az OECD tagországaiban a múlt évi 1,8%-ot követően az első negyedévben 2%-kal, a másodikban 2,2%-kal, míg a harmadikban ismét 2%-kal emelkedett a GDP volumene az előző év azonos időszakához képest. A fejlődő országokban a gazdasági növekedés mintegy fél százalékponttal lassult, az együttes bővülés így is eléri a 4%-ot. A globális gazdaság négy meghatározó országa közül az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban szerény mértékben nőtt a bővülés üteme. Kína és India gazdasága továbbra is kiemelkedő ütemben fejlődik azzal, hogy ez évben már a dinamikát tekintve India megelőzi Kínát. Az USA bruttó hazai terméke a tavalyi 2,4%-ot, majd az első negyedévi 2,9%-ot és a másodikban mért 2,7%-ot követően 2,2%-kal emelkedett. Japánban a múlt évben stagnált a gazdaság, 0,1%-kal csökkent a GDP, amely azután az idei első negyedévben 1%-kal zsugorodott, a másodikban 0,7%-kal, a harmadikban pedig 1,7%-kal nőtt. A kínai gazdaságban a dinamika mérséklődését már egy ideje prognosztizálják az elemzők, az idei évben ez ténylegesen is bekövetkezett, amely – a legnagyobb gazdaság lévén – jelentősen befolyásolja a külkereskedelem alakulását, és különösen néhány meghatározó ország, így az Egyesült Államok és Németország exportlehetőségeit. A kínai és az indiai gazdaság a múlt évben egyaránt 7,3%-kal bővült. Az idén a kínai gazdaság teljesítménye az első két negyedévben egyaránt 7,7%-kal, míg a harmadikban 6,9%-kal nőtt. Indiában az első negyedévben regisztrált 7,5%-os GDP emelkedést a másodikban 7,3%, a harmadikban pedig 7,1% követte.

Kapcsolódó dokumentumok

2015. 09-10..pdf ( 501.22 kB )