Tiltott pártfinanszírozás a Magyar Nemzeti Bankban?

Minden idők legnagyobb nemzeti banki botrányának nevezte Tóth Bertalan a Matolcsy-alapítványok ügyét, amelyben többféleképpen is felvetődik a törvénysértés lehetősége.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese parlamenti napirend előtti felszólalásában felháborodását fejezte ki amiatt, amiről Lentner Csaba, az egyik „Matolcsy-alapítvány” kuratóriumi tagja az egyik kereskedelmi televízióban beszélt:  az MNB-alapítványainak célját összekötötte a Fidesz 2018-as választási szereplésével. Ennek zálogát Lentner abban látja, hogy az alapítványok meg tudják-e változtatni megfelelően a közgondolkodást – ismertette a kialakult helyzetet.

Mi közük van ezeknek az alapítványoknak a Fideszhez, és a Fidesz 2018-as választási szerepléséhez? A devizahitelesek elrabolt pénzéből fizetik a Fidesz választási kampányát? – vetette fel a kérdéseket, és rámutatott, hogy erre utaló célkitűzés sem az alapítványok alapító okiratában, sem a jegybankról szóló törvényben nincs.

Ha Lentner Csaba igazat mondott, akkor az alapítványok csak színlelik leírt céljaikat és közvetlen politikai tevékenységet folytatnak, így valójában a Matolcsy-alapítványok a Fidesz pártalapítványai – jelentette ki a politikus, aki jelezte, hogy ez törvénytelen, és felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is, ami az alapítványok megszüntetését vonja maga után.

Kitért arra is, hogy amennyiben Lentner a valós helyzetről beszélt az interjúban, akkor félreértelmezi a kuratóriumi tagságból származó feladatait, ezért alkalmatlan tisztsége betöltésére, ami annál inkább fájdalmas, mert Lentner Csaba Matolcsy György PhD-témavezetője.

Tóth Bertalan nehezményezte, hogy az interjú óta eltelt három napban sem az MNB, sem a Fidesz részéről nem cáfolta senki az elhangzottakat, pedig Matolcsy Györgynek és a Fidesznek meg kell szólalnia. Választ várunk arra kérdésre, hogy mi a Matolcsy-alapítványok valós funkciója: az unokatestvérek, barátok meggazdagítása vagy a költségvetés törvénytelen finanszírozása és párhuzamosan a Fidesz támogatása – figyelmeztetett.